Michelangelo

Michelangelo kora ifjúságától hajlott koráig sohasem csinált titkot abból, hogy szenvedélyek emésztik. Nagyszerű életművét e titáni erők sodrásában alkotta meg, amelyek - akárcsak Dantét - hol mennyei magasságokba emelték, hol pokolbeli mélységekbe taszították. "E rendkívüli embert az a gondolat vezette, hogy mindent az emberi test és annak tökéletes arányai, valamint a testhelyzetek pazar változatossága alapján komponáljon meg, és ezenfelül megjelenítse a szenvedélyes mozdulatoknak és a lelki elragadtatásnak valamennyi árnyalatát." A reneszánsz két szellemóriása, Leonardo da Vinci és Michelangelo soha nem érzett különösebb rokonszenvet egymás iránt. Leonardót minden érdekelte, de tartózkodott bármiféle állásfoglalástól, a változó szenvedélyeinek kiszolgáltatott Michelangelo pedig gyűlölte azokat, akik nem foglalnak állást, és nem hisznek semmiben. És mivel vetélytársa ilyen volt, több alkalommal is nyilvánosan éreztette vele ellenszenvét. A két művész vetélkedése, csataképeik csatája azután döntő fordulatot adott a reneszánsznak. Michelangelo nem elégedett meg a festészet elutasításával, hanem meg is alázta: alacsonyabbrendűnek ítélte a szobrászatnál. 1547-ben, egy Benedetto Varchinak szóló levélben írta: "Szememben a festészet annál jobb, minél inkább hasonlít a szobrászathoz, a szobrászat pedig annál rosszabb, minél inkább hasonlít a festészethez. A szobrászat a festészet fáklyája, és a kettő között ugyanaz a különbség, mint a Nap és a Hold között."