Nagykőrös

Az író - önmagáról: "1920-ban születtem, Budán, polgári középosztályi környezetben nőttem fel, papi gimnáziumban érettségiztem. Hogyan lesz az ember, ilyen viszonyok közt, falut-tanyát járó társadalomkutató? Úgy esett, hogy éppen a paptanárom - parasztok fia, népzenetudós - adta kezembe a Puszták népé-t; pedig az akkor távolról sem volt kötelező iskolai olvasmány. De én ebből s azután néhány hasonló tárgyú könyvből - a falukutatók írásaiból - megtudtam: képzelt világban éltem, mit sem sejtve a magyar valóságról, ha közelébe merészkedik az ember, igenis megismerhető. Az alföldi tanyás mezővárosok világába már Erdei Ferenc vezetett el az 1940-es évek elején, egyetemista koromban. Nagykőrösről, a kőrösi tanyák keletkezéséről írtam első könyvemet - néprajzi disszertációimat - 1942-ben. Azután már mindig inkább szociográfus igyekeztem lenni; az is voltam, amikor csak lehetett. Falukutató is, szoros értelemben, néhány évig, 1945 és 1948 között, majd 1954-55-ben és az 1960-as évek közepén ismét. Akkoriban írt falusi tanulmányaim javát adtam közre utóbb két kötetben. (Mit láttam falun? és Kifelé a feudalizmusból.)
Nagykőrösre az 1970-es évek elején jutottam el újra. Azóta a főképp a tanyás mezőváros mai átalakulásának, a paraszt-életforma mezővárosi utóéletének és fokozatos felszámolódásának dolgaival foglalkozom. Vallom, hogy a szociográfiára - a közvetlen megfigyelés, az egyszerű leírás és elsődleges gondolati elrendezés mesterségére - szükség van, és szükség lesz. De tudom, nem utolsósorban nagykőrösi tapasztalataimból: a szociográfus dolga egyre nehezebb."
Szerencsés előtörténete van annak a mélyreható társadalomkutató munkának, melyet Márkus István 1973-ban folytatott tizenöt főnyi csoportjával Nagykőrösön és a várost övező mezőgazdasági területen. Az 1940-es évek elején ugyanis Erdei Ferenc és Majláth Jolán társaságában már egyszer bejárta ezt a tájat, s alapos levéltári kutatásokat végezvén, a környék történelmi múltját is jól megismerhette.
Kedvező kiindulás: az összevetés lehetőségét magától kínálja. Márkus föl is vállalja a kecsegtető, de egyben próbáltató feladatot. Kötete két nagy részre oszlik. Emlékek 1941-ből címen, ifjúkori élményei alapján, a hajdani várost és környező tanyavilágát mutatja be, a maga gazdag rétegezettségében.
A Társadalomkutatás 1973-ban - ez a második rész címe - már a megváltozott Nagykőröst tárja elénk. Milyen arányúak a változások, és milyen irányba vezetnek? Az egész paraszti világot megrázó nagy társadalmi robbanás hogyan érte és alakította át ezt az egymáson alapuló rétegeződést, mi ennek az országos vetülete? - személyes közlések, portrék, elemző fejtegetések mutatják meg s értelmezik azt a drámaian felgyorsult folyamatot, ahogy a tegnap tanyai parasztsága - a történelem fordulataitól késztetve, kényszerítve - fölszámolja önnön sorsát, hogy tágabb lehetőségek után nézzen.
A kötet harmadik része rövid, elemző összefoglalás.
Márkus István mindig is sajátos színt képviselt a hazai szociográfusok mezőnyében: nála írói látásmód, határozott szépírói tehetség társul éles elemző készséggel, pontos fogalmi kultúrával. A Nagykőrös is olvasmányos, szuggesztív mű, életes, sodró lendületű.