Első mondat:

Meglátásom szerint halottnak lenni nagyjából olyan lehet, mint részt venni egy világkörüli hahóúton.

Mary Roach kellő iróniával és humorral kezeli a sokunk számára hátborzongató kérdést: „vajon mi történik velünk, miután meghalunk"? Azonban itt nem a lélekvándorlás vagy a halálközeli élmények állnak a középpontban, hanem maga az emberi holttest. A szerző döbbenetes felfedezései nyomán bepillantást nyerünk a hullák különféle „felhasználási" módjaiba; az ókori Egyiptom halottkultuszától a szervátültetésen keresztül egészen az ütközéstesztekben betöltött szerepükig. A tetemek kulcsszerepet kaptak az első guillotine kipróbálásánál, és „választ adtak" a kérdésre: „vajon eszméleténél van-e a levágott fej, akár egyetlen pillanatra is"? 1904-ben a kutatók puskáinak célkeresztjébe állítva rajtuk próbálták ki a legújabb fegyvereket, némelyikük az űrkutatásban „próbált szerencsét", másokat keresztre feszítettek egy párizsi laboratóriumban - a torinói lepel eredetiségét vizsgálva -, míg társaik a TWA 800-as repülőjárat katasztrófájának rejtélyét segítettek felfedni. A műtéti eljárások történetében - a szívátültetéstől a nemi jelleg megváltoztatásáig -, a műtőorvosok fő segédei az emberi tetemek voltak, melyek jelentős mértékben hozzájárultak az orvostudomány fejlődéséhez.
Ebben a döbbenetes és lenyűgöző beszámolóban Roach felfedi az ókori anatómialaborok és a középkor emberi alapú gyógyszerkészítményeinek titkait, ellátogat a Tennessee Állam Egyetemén működő „testoszlató-farmra" és minden olyan helyre, ahol hullák a „főszereplők", pl. a plasztikai sebészek arcfelvarró kurzusára vagy a tetemkomposztáló eljárás első bemutatójára. A szerző az ősi mumifikálásról és a legmodernebb tartósító eljárásról is olyan közérthetően és utánozhatatlanul fanyar stílusban ír, hogy a könyv végére egyetérthetünk vele: „a halál nem is olyan unalmas."
A termék egyetlen üzletünkben sincs készleten.