A hadó szó jelentése "hullámmozgás", illetve "rezgés". A japán nyelvben már évszázadok óta létezik ez a kifejezés, és az elmúlt néhány évtizedben egyre gyakrabban bukkan fel filozófiai, kvantumfizikai és egyéb tudományos szövegekben is. Az egyik legismertebb a japán kutató, dr. Masaru Emoto a hadónak a fagyott vízkristályokra gyakorolt hatását tanulmányozza. (Lásd bővebben: A víz rejtett bölcsessége, Édesvíz Kiadó, 2005.)
A hadó szó a közelmúltban a spiritualitás világában is elterjedt: ezzel a kifejezéssel jelöljük az életenergia gyógyító és anyagokat átalakító képességét.
Ha tanulmányozni kezdjük a hadót, végtelen lehetőségek tárulnak fel előttünk. Már a "kezdők" is érzékelik az embertársaikból, az egyes tárgyakból és a környezetükből hadó formájában áradó üzeneteket, a magasabb szintet elért tanítványok pedig képesek megváltoztatni a fizikai tárgyak szerkezetét – például visszaadhatják ékszereik eredeti fényét, vagy megváltoztathatják az ételek és italok ízét.
Ez a könyv bevezet a hadó gyógyító erejének birodalmába. Először magával a hadó fogalmával ismerkedünk meg, aztán elmesélek néhány érdekes, saját és ügyfeleim életéből származó esetet, és elmondom, hogyan fejleszthetjük saját hadóerőnket, a könyv végén pedig a folyamatos gyakorláshoz szükséges leckék és javaslatok találhatók. (A szerző)
A termék az alábbi üzletekben van készleten:
Árkád Könyváruház I. emeleti Könyváruház
1-5
KÖKI Terminál Könyváruház
1-5