Beszélgetések nem csak gyerekekről

Megmutatni magam és megismerni a másikat - együttélésünk nélkülözhetetlen feltételei. De mert embernek születtünk és gesztusaink fogyatékosak, ehhez mindenekelőtt szavakra, mondatokra van szükségünk. Beszélgetésekre. Szomorú, hogy egyre kevésbé tudunk egymással beszélgetni. Ebben a könyvben két olyan emberrel beszélgetek, akiket sokan és jól ismernek, akik évek, évtizedek óta beszélnek hozzánk rádióban, televízióban, az újságok hasábjain, tucatnyi könyvükben. Vajon tudnak-e újat mondani a gyermeki lélekről, családról, iskoláról, nevelésről, a világról? A válasz engem is meglepett. Nem is az, hogy beszélgetőtársaim a hetedik évtizeden túl is maradéktalanul megőrizték szellemi frissességüket; ezt feltételeztem róluk. Inkább az, hogy az általam "lerágott csontnak" hitt témákról is vannak meglepően új gondolataik. Nem lett volna baj az sem, ha nem szállnak le pszichológusi-pedagógusi vesszőparipáikról, hiszen egy újszülöttnek - mint tudjuk - minden vicc új, fontos dolgokat ismételni pedig sosem árt. De nem ez, legalábbis nem csak ez történt. Ranschburg Jenő úgyszólván mindent újragondolt. Hol egy kicsit többet, hol pedig egészen mást mond (például az abortuszról), mint korábban. Vekerdy Tamásnál, a Waldorf-módszer erényeinek leglelkesebb magyar hirdetőjénél pedig nincs kíméletlenebb bírálója a hazai Waldorf-gyakorlatoknak.

Ezúttal nem csak gyerekekről esik szó. Fontosnak tartottam, hogy kifaggassam beszélgetőtársaimat az életükről és a minket körülvevő világról. Feltételeztem, hogy érdekes és tanulságos lesz, amit mondanak.