Az utánzott idegen nyelvű kézírás

E. T. A. Hoffmann elbeszélései érdekes bepillantást nyújtanak korának különböző társadalmi-kulturális problémáiba, és sajátos elbeszélési stratégiáikkal reflektálnak rájuk. Szövegei alapvetóen ambivalensek, ily módon a fantasztikus irodalmi szövegekre jellemző vonásokat is mutatnak. Az ambivalencia mint alapvonás jelenik meg a történet szintjén a témaválasztásban, a szövegvilágok megformálásában, a sajátos szereplő-konstellációkban és térszerkezetekben.
A történetmondás szintjén Hoffmann elbeszéléseiben olyan szövegalkotó eljárások dominálnak, amelyek az ambivalencia különböző formáit hozzák létre: az elbeszélt történetet "elfedi" a történetmondás: az elbeszélés síkjainak tóbbszörözése és egymásba ágyazása, az elbeszélői perspektívák váltogatása, a fikció és metafikció jelenségei, az intertextuális és intermediális vonatkozások szövedéke bonyolult elbeszélő diskurzust eredményez. E. T. A. Hoffmann egyúttal a romantika alapproblémáira is reflektál, továbbviszi és ironikus, parodisztikus módon túlhaladja őket, ugyanakkor meg is előlegezi a modern irodalom fejlődésének egyes vonásait.