Molnár Tamás

Az atlanti kultúra kibontakozása

kairosz könyvkiadó kft.  | 2006  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  179 oldal

Az európaiakra kisebb benyomást gyakorolnak az amerikai köztársaság megalapításának eseményei, mint magukra az amerikaiakra, akik megszállottan a világtörténelem fordulópontjaként, teljesen új kezdetként értelmezik az alapítást. Az európaiakra sokkal nagyobb hatással vannak az amerikai társadalom hétköznapi történései, melyek dinamizmusa elbűvöli Európát, még akkor is, ha közben a társadalomkritikusok elemzik, ízekre szedik és esetleg elvetik mint asszimilálhatatlanul idegent. Így két Amerika létezik: az egyiket maga a népesség éli és alakítja, amely azonban aligha gondolkozik minderről mélyebben az olyan jelszavaknál, mint „demokrácia", „pluralizmus", „kapitalizmus" és így tovább; a másik azon következtetésekből áll, amelyeket az európaiak vonnak le saját megfigyeléseikből. Sietek hozzátenni: e második Amerika fontos, mivel a XX. századi történelem megmutatta, hogy Amerika Európa gyorsan önállósuló gyermeke, s mert mindkét kontinenst arra kényszeríti e század és a következő, hogy létrehozza azt, amit „atlanti kultúrának" nevezek, amelynek eredetét és jellemzőit vizsgálni fogjuk ezeken az oldalakon. Molnár Tamás
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 995 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kairosz könyvkiadó kft.
Kiadás éve2006
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:179
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly180 gr
FormátumFR 5 124 X 183
ISBN9789639642720
Árukód2112764 / 1113710

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 995 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál