Első mondat:

Hű szolgája, José Palacios a kádban talált rá; úgy lebegett a gyógyfüves vízben meztelenül, nyitott szemmel, mintha megfulladt volna.

"Egy esős éjszakán, amikor a Popa-hegy lábánál álló házban felriadt álmából, a tábornok egy angyalszerű lényt pillantott meg a hálószoba sarkában; ott ült a szerzetesekére emlékeztető, nyersvászon csuhájában, a fején foszforeszkáló szentjánosbogár-koronával.
A gyarmati időkben az európai utazók meglepve tapasztalták, hogy a bennszülöttek szentjánosbogarakkal megtöltött üvegcsékkel világítják meg maguk előtt az utat. Később, a köztársasági időkben a nők körében jött divatba, hogy ezeket a bogárkákat hordták parázsló hajdíszként, fénylő fejékként vagy foszforeszkáló melldíszként. A lány, aki aznap éjjel belépett a hálószobájába, a homlokára kötött szalagra varrva viselte a szentjánosbogarakat, melyek kísérteties fénybe vonták az arcát. Ábrándos, titokzatos teremtés volt, alig húszéves, de a haja máris őszült, és a tábornok nyomban felfedezte benne azt az erényt, amelyet inkább becsült a nőkben: a megzabolázhatatlan értelmet.
A gránátosok táborában tűnt fel, és felajánlotta, hogy bármiféle szolgálatot szívesen elvégez, amit az ügyeletes őrszem olyan különösnek talált, hogy elküldte José Palacioshoz, hátha a tábornok hasznát veszi. A férfi megkérte, hogy menjen oda hozzá, mert ahhoz már nem volt ereje, hogy a karjában vigye a függőágyhoz. A lány levette a homlokpántot, és a szentjánosbogarakat betette egy darabka cukornád üreges csövébe, amit magával hordott, aztán odafeküdt a tábornok mellé." (Részlet)
A termék az alábbi üzletekben van készleten:
Nagykanizsa Könyvesbolt
1-5