Tüskevár. Szecskó Tamás illusztrációival.

Részlet: "Az osztály zsongása lassan elcsendesedett. Először a suttogás szűnt meg, aztán a mozgás is megdermedt, és nem lehetett mást hallani, mint egy-egy köhintést s az osztálynapló lapjainak lassú fordulását, ami olyan volt, mintha kaszát suhintottak volna a levegőben. - Acél! Egy pápaszemes ifjú állt fel az első padban. Először elpirult, aztán elsápadt, s keze idegesen nyúlt számtanfüzetéhez. - Hogy vagy, fiam? Az osztály némán sóhajtott, és a feszültség elernyedt lélegzetét szinte látni lehetett. A Dunán egy hajókürt távoli bődülése hallatszott, és Acél Béla reszkető keze megállt a füzet mellett. Rövidlátó szeme elpárásodott. - Köszönöm tanár úr, tegnap kiszedték a varratokat. - Maradj csak. A vakációban majd foglalkozz kicsit a számtannal... - Igen, tanár úr. A fiú leült, és beteges arca megnyugodott. Az osztályon az együttérzés jósága lebegett át: nem rossz gyerek ez a Kengyel, és ma - úgy látszik - szíve is van ... A számtantanár tovább nézte a naplót, a naplónak azt az oldalát, ahol az Acéltól Ernyeiig következő egyének lapultak egyrészt a naplóban, másrészt szétszórva a teremben. Hosszan nézte, s ezzel szinte pattanásig húzta újra azokat a láthatatlan szálakat, amelyek az első oldalon tartózkodó neveket és az élő tulajdonosokat nagyon is valóságosan összekötötték.