Önéletrajzi kísérletek

magvető könyvkiadó  | 1984  | papír / puha kötés  |  100 oldal

Libri Antikvárium
Megjegyzés: Fekete-fehér ábrákkal illusztrálva. FÜLSZÖVEG A legfiatalabbak nemzedékéhez tartozó költő 1959-ben született Budapesten. Végzős bölcsészhallgató. Verseit 1980 óta rendszeresen közlik az irodalmi folyóiratok. Szerepelt a Ver(s)ziók és az Állóháború című versantológiákban. Első kötete Betűpiramis címmel 1984 elején jelent meg. Költeményei "önéletrajzi kísérletek", amint ezt már nyitó versében bejelenti: "Én nem is vesztegetek szavakat. / Mindig csak magamról számolok be. / Hogy mit csinálok mostanság." De ez a középpontba állított "én" amennyire tényleges, annyira kitalált is, "kollektív szubjektum", saját generációja életérzésének, életvitelének megszemélyesítése, megszólaltatása. Hangsúlyozott pillanatnyisága, laza alkalomszerűsége és direkt dokumentumjellege félig játék, amely nem nélkülözi a művészi sűrítést, kreativitást, mint ahogy stílusának kiemelt hétköznapisága sem a kiszámított váratlansággal felvillanó-felcsillanó költőiséget. Talán legjelentősebb hosszú versének (Az idő papagájosan akkor Kassák-parafrázisának) fő témája az öröklét kilátásától megfosztott létezés centrális fogalma, problémája: az idő. A történelmi és személyes, az elvont idő és a szubjektív "tartam" ellentéte, egymásmellettisége, egymásra hatása ("Az idő fölöttünk repül. Mi vagyunk az idő"). Mint ahogy az egy élethossznyi időnek, mint erotikus jelkép, a versekben (a baráti társaságban) minduntalan felbukkanó - és a szeretkezéssel, szexualitással együtt a halál eszméjére, képzetére, tényére is utaló - Jolán a "központi kategóriája". Az "Emlékezés Jolánra" című scripto-vizuális "vers-fotó" meghökkentő, de nem átgondolatlan gesztusában a "rámondok, ráolvasok; tehát mintegy birtokba veszem" szemlélete modernizálódik, képiesül, a költői kísérletezés újabb lehetőségeként. Petőcz András tehetséges, kifejezésbeli telitalálataival és esetlegességeivel, erényeivel és esetlegességeivel jellegzetesen fiatal, "pályakezdő" költő - így kell őt elfogadnunk, olvasnunk, megértenünk, megszeretnünk. Vissza TARTALOM (Most már nem divat a szabadvers) 5 Emlékezés Jolánra Könyörgés 11 Pannóniai üvöltés 12 (Én olyan vagyok, hogy) 13 Emlékezés Jolánra 14 Az idő papagájosan akkor 15 Bogarak 29 Amikor megjött Jolán 30 Béla 32 (A hal áll) 34 Gomba 35 És mégis mosolygok 36 Függőhidak 37 Önéletrajzi kísérletek 39 Teremtés 44 A történet kezdete 50 A történet folytatása 51 Lettrizmus (Nagy Pálnak) 55 Áll a ház 59 Szeretem a szádat 62 És íme 63 Útépítés 64 A halál különös ciklusai 65 Agónia 68 Mi. mindannyian 69 A költő ifjúkori költeményei Haiku 73 Tegnap óta 74 (Himnusz) 75 Barna hajadba takarózva 76 Kapcsolat 77 Az utolsó ölelésig 79 Intim értekezés 80 Kezek 81 Karate 82 Feszület 83 Csak csöndesen 84 Dehát hova? 85 Ady Endrének 86 Mándy Iván 87 Tárgyak, fegyverek között 88 Kétsoros 89 A tömeg önfeledt pillanata (első variáns) 90 A tömeg önfeledt pillanata (második variáns) 91 A tömeg önfeledt pillanata (harmadik variáns) 92 (Kábítószerélvezők) 93 Valószínűtlen 94 Hölderlin utolsó verseinek egyike 95 Aztán már semmi 96 Találkozás a vonaton 97
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 800 Ft

A termék megvásárlásával

180 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magvető könyvkiadó
Kiadás éve1984
Oldalak száma:100
Súly50 gr
ISBN0599000889529
ÁrukódSL#2106039112
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 800 Ft

A termék megvásárlásával

180 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély