Levelek Magdához

(Budapest, 1956. november) Kedves Magdi és Laci! Múlt pénteken 9-re odamentem hozzátok, mert a telefonotok nem felelt, s féltem, hogy nekivágtatok a sajkodi útnak. Legalább Magdát szerettem volna lebeszélni róla. Nem találtam senkit ott; 11-kor meghallottam, hogy már el is mentetek. Néhány nehéz napunk volt utána. Amikor a sürgönyötök megjött, mind a ketten sírtunk. Éjszaka anyú s én is ott aludtunk Zoltiéknál. A gyerekek fehér egere beszabadult az albérlő szobájába, ahol én aludtam; ott mászkált a párnámon; átmentem anyuhoz a gyerekszobába. Ha délután a boldogságtól sírtunk, hogy átértetek, most a boldogtalanságtól, hogy talán örökre elszakadtunk. Nekem különösen fájó Magda elvesztése: lányaim közt ő volt, aki egy kicsit törődött velem. A lukas kabátbélésem, a kóborlásban leszakadt gombjaimat holnap Annus nénihez viszem el őhelyette. De hát nem mi vagyunk a fontosak, hanem hogy valaki mégiscsak tovább él a családból — remélem, nemcsak ti, hanem a jövő, szabad unoka is. Jól tettétek, hogy nem búcsúztatok el tőlünk; nagyon fájdalmas lett volna, s Magda elszánt, zárkózott szíve is, ki tudja, bírta volna-e, amire elhatározta magát.... /Részlet a könyvből/ Ezek a levelek nem szerepelnek a Németh László élete levelekben című kötetben, mely 2000-ben jelent meg az Osiris Kiadóban. E válogatás alapja az 1988-as Monostori Imre szerkesztette tatai kiadás. Németh Lászlónak a Nyugaton élő legidősebb lányához fűződő mély érzelmi és intellektuális kapcsolatból születő levelei ma is megszívlelendő tanulságokkal szolgálnak, és persze érdekfeszítő olvasmányként is, Németh Magda válogatásában.