Németh László

Irgalom

NÉMETH LÁSZLÓ SZÉPIRODALMI SOR

kráter irodalmi és művészeti műhely  | 2004  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  528 oldal

"Az Irgalom arról szól, hogy az élet a jóakarat számára rendkívül terhes, nehezen gázolható (mint ahogy te említetted: kafkai) elem, de a végén mégis, az elérhető valami igen szerény eredmény, diadal, ebben a lassú, lankadatlan gázolásban. A regény bőbeszédűsége, a rengeteg kínos részlet: ezt a nehéz közegellenállást képviseli (éppúgy, mint Kafkánál, akiért nem rajongok, a rossz álom ellenállása, - ? - mert minden regény egy rossz álom), s a dráma ott megy át legendába - ahol a harc vele, szélesebb terepen folytatva, sikerré kezd válni, s ennek megfelelően a történet is szoros szurdokból - lapályra, deltára jut. Az ötödik fejezetben ez kezdődik el: ez a szélesebb fronton megindult küzdelem, az egy emberért küzdő szeretet - egyetemes belátássá, jóakarattá válása: egy lélek magára találása az irgalomban." (Németh László) "Az Irgalomban Németh a sajátosan huszadik századi életérzésről, a szétesettség élményéről ír, ezt az élményt pedig a maga közvetlen tapasztalatain, az apja és az anyja közötti feszültségek, az egyetemi lét szakadozottsága, az elfekvő, s így tovább, a nagyváros sugallja Kertész Ágnesnek." (Füzi László) "Az író által is átélt egyetemi időszak ugyanakkor a Trianon sokkját megélt nemzet közös elfekvője volt, szinte a magához térés reménye nélkül... Egy világirodalmi jelentőségű magyar író bölcsességben és harcokban megélt életének utolsó műve ez, amely fiatalságának útkereséséről, s egyben örök fiatalságunk útkereséséről szól. A gondok és borús felhők közötti örök >>hajnalodá
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 185 Ft

A termék megvásárlásával

218 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kráter irodalmi és művészeti műhely
Kiadás éve2004
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:528
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly590 gr
Sorozat NÉMETH LÁSZLÓ SZÉPIRODALMI SOR
ISBN9789639472808
Árukód2058105 / 1001335

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 185 Ft

A termék megvásárlásával

218 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára