Imadtam. Szuper konyv,nem nyalas megis romantikus... Csak ajanlani tudom.
Susan Elizabeth Phillips az Ohiói Cincinnatiben született. Az Ohioi Egyetemen színművészeti szakán szerzett diplomát, majd első gyermeke születéséig angol és dráma tagozatos tanárként dolgozott egy helyi középiskolában. Először főállású anyaként próbálkozott az írással, amikor családjával 1976-ban New Jerseybe költöztek. Szomszédja, Claire Lefkowitz később legjobb barátnője, és könyvének társszerzője lett.
A
kosztümös romantikus regényt (The Copeland Bride) első olvasás után
megvette egy jelentős kiadó szerkesztője, majd 1983-ban ki is adták
(Justine Cole írói álnév alatt).
Miután Claire elköltözött, a magára
maradt Susan rádöbbent, mennyire élvezi az írást – és nekivágott, hogy
megalkossa első, önálló regényét. Az eredmény közismert: Phillips
könyvei a USA Today és a The New York Times bestseller listájának
állandó „szereplői” lettek.
Jelenleg ő az egyetlen romantikus
szerző, aki ötszörös nyertese az Amerikai Romantikus Írók Év
könyve-díjának. 2001-ben bekerült a halhatatlan romantikus írósztárok
klubjába, 2006-ban pedig életmű díjjal tüntették ki.
Jelenleg Chicagóban él két felnőtt gyermekével és férjével, Billel, akivel egy vak randin jöttek össze.
Ettől a könyvtől senki ne várja azt, hogy olyan, mint SEP Chicago Stars sorozata. Merőben más. Valóban fejlődésregény, ahol az érzelmeken, a drámaiságon van a hangsúly. Ennek ellenére letehetetlen és magával ragadó. Szerintem aki szereti az írónőt, az ezt a könyvét is szeretni fogja. Én csak ajánlani tudom!
Nagyon féltem megvenni a könyvet, mert nem ismertem az irónöt, de be kell vallani, hogy kellemesen csalódtam. Tényleg egy cuki könyv, nevetös, sirós, izgalmas, érzelmes, igazi ponyva, de nagyon szórakoztató.
Nekem még a régi kiadás van meg itthon... De örülök, hogy újra kiadták, mert azt szerintem már nem is lehetett kapni... Egyébként szerintem nagyon jó könyv, igazi nyári olvasmány egy napos délutánra... Könnyű, romantikus, vicces... Le se tudtam rakni! Igazi felüdülés volt elolvasni! Imádtam... mint ahogyan a többi SEP könyvet is! :D
Nagyon szerettem, 2 nap alatt kiolvastam, de számomra ez volt a Chicago Stars széria leggyengébb könyve. Ennek ellenére a többi résszel együtt ott áll a polcomon és büszke vagyok rá! :) Aki csak teheti, olvassa el, mert megéri!
SEP-ben nem lehet csalódni! Ez a könyv is olyan jól sikerült, mint a Chicago Stars széria többi könyve. Izgalmas, romantikus, néha az embernek sírni volna kedve, máskor meg nem tudja abbahagyni a nevetést....:D Egyszóval letehetetlen. (asszem van ilyen szó :D) Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Ez a 2. kedvenc könyvem a Chicago Stars szériából. Izgalmas, romantikus, sírós-nevetős...egyszóval nem lehet letenni. :D Mindenkinek ajánlani tudom!!!!
Amikor belelapoztam, azt hittem, hogy idétlen lesz és kár volt megvennem. Aztán nagyot csalódtam - persze kellemesen!:) Nagyon ééédes, romanticus könyv, igazi könnyed kikapcsolódást nyújt, hamar bele lehet szeretni!:) Imádtam!
Régóta nem olvastam már ennyire viccesen szórakoztató, és olvasmányos ponyvát. Tetszett nagyon!
Régóta nem olvastam már ennyire viccesen szórakoztató, és olvasmányos ponyvát. Tetszett nagyon!
Régóta nem olvastam már ennyire viccesen szórakoztató, és olvasmányos ponyvát. Tetszett nagyon!

Nagyon jól megírt, humoros, letehetetlen olvasmány. Csak ajánlani tudom fiataloknak és kevésbé fiataloknak is