zseniális kaland-fantasy könyv, folytatásról tud vki/vmit??
Született: 1952
Születési hely: Liverpool, Nagy-Britannia
Nincs találat
Az angol szerző elsősorban regényíróként ismert, de filmrendezőként és producerként, illetve képzőművészként is voltak tevékeny időszakai. A horror műfajából indult, menetközben pedig felvette mellé a fantasyt is, s mindkettőben újítónak bizonyult. Barkert a művészi színvonal és a kimeríthetetlen, nyughatatlan, teremtő fantázia különbözteti meg a két műfaj átlagától, sőt, ő pont egyike azon ritka személyeknek (mint például Lovecraft és King is), akik még az elitre is felülről tekintenek alá. A Pokolkeltő a horrorban, a Korbács pedig a fantasyben okozott jóleső sokkélményt a szakmai és az olvasói körökben. Az Abarat egy ötkötetesre tervezett regényciklus nyitódarabja, az eredeti kiadás 2002-es, Angliában már a harmadik résznél járnak. A borongós hangulatú, de a humort sem nélkülöző fantasy-mese részben egy korábbi Barker-regényt idéz, Az öröklét tolvaját, legalábbis annyiban, hogy mindkettő az ifjabb korosztályokra számít, mint elsődleges célközönségre.

Briliáns volt a könyv angolul olvastam minkét részét. Alig várom a harmadikat szeptemberben. Magával ragadó nem lehet letenni:)