C. J. Sansom
(13)
(9 értékelés)
C. J. Sansom angol regényíró, 1952-ben született. A birminghami egyetemen történelemből először bölcsészdiplomát, majd Ph.D. fokozatot szerzett. Később átképezte magát ügyvéddé, egy ideig Sussexben praktizált, jelenleg is ott él. Munkájával azért hagyott fel, hogy minden idejét az írásnak szentelhesse. A Shardlake-sorozat a Kard által című, 2003-ban megjelent nagy sikerű regényével indult útjára, amelynek a Sötét tűz című folytatása 2005-ben elnyerte a brit Crime Writers’ Association (CWA) legjobb történelmi krimijéért járó Ellis Peters Historical Dagger-díját. Két évvel később Az uralkodót is jelölték, ezúttal a Dagger In The Library-díjra. Sansom szívesen kísérletezik új műfajokkal is: két történelmi krimije közt között időt talált arra is, hogy 2006-ban megírja Winter in Madrid című regényét, amely kémtörténet, és a spanyol polgárháború után, 1940-ben játszódik.
A Shardlake-sorozatból eddig öt rész látott napvilágot, az utolsó kötet (Heartstone) 2010 szeptemberében jelent meg Nagy-Britanniában. A BBC már megrendelte a Kard által filmadaptációját, amelyben Shardlake szerepét a tervek szerint Kenneth Branagh fogja játszani.
1.
A bosszú nyilai C. J. Sansom világszerte népszerű Matthew Shardlake-sorozatának az ötödik része...
3.980 Ft helyett
3.781 Ft
(Megtakarítás: 5%)
2.
1543 tavasza. VIII. Henrik király Parr Katalinnak udvarol, akit hatodik feleségének szemelt ki. Az...
3.680 Ft helyett
3.496 Ft
(Megtakarítás: 5%)
3.
1541 ősz. Mérföldnyi hosszú menet halad York felé. VIII. Henrik király egy, a trónja megdöntésére...
3.280 Ft helyett
3.116 Ft
(Megtakarítás: 5%)
4.
A scarnsea-i monostorban történt vérfagyasztó események óta Matthew Shardlake csendesen él...
2.880 Ft helyett
2.736 Ft
(Megtakarítás: 5%)
6.
"A distinguished debut. The sights, voices and the very smell of this turbulent age seem to...
7.
It's Summer, 1545. England is at war. Henry VIII's invasion of France has gone badly wrong, and a...
8.
1537, Anglia. A gyökeres átalakulás, legnagyobb változások időszaka a szigetországban 1066 óta...