Lábujjhegyen hallgat

Különös dolog a szenvedély. Amikor észrevétlenül bekúszik a belsőnkbe, hogy testünk után átvegye a hatalmat az agyunk felett, vagy éppen fordítva: a gondolatainkból kipattant szikrát tűzzé kovácsolva vegyen le bennünket a lábunkról. Ó, nem, nem csupán az érzékiség buja hálójáról beszélek, amely diszkrét jelenléttel átszövi a kötetet, hanem azokról az érzésektől és emlékektől fűtött pillanatképekről, amelyek a maguk hét­köznapiságában is halhatatlanná válnak a szerző szavai által.
Mert Gábor úgy bánik a szavakkal, mint a legnagyobb festők az ecsettel, átengedve az olvasónak a döntést, hogy maga válassza meg a távolságot, ahonnan elemzi az alkotását. Hiszen míg közelről a hangulatteremtés művészetét élvezhetjük, addig kissé távolabbról szemlélve a sorok sarkában toporog nélkülözhetetlen árnyékuk is, hogy teljessé tegyék a fényjátékot.
Egy mozgalmas élet kulisszájába pillanthatunk be, ahol egy srác hol költői finomsággal, hol szándékosan nyers, életszagú mondatokba csomagolva mutat mozzanatokat felnőtté válásából, magánélete és írói pályafutása néhány fontos momentumából. Kamaszkori zsengék, fiatalkori szárnypróbálgatások és az újságírói lét ösztönös, papírra vetett gondolatai követik egymást az oldalakon.
Szerettem a kötettel kéz a kézben barangolni, megborzongani az Októberi reggel utolsó sorain, nosztalgiázni a Hattyúk tavával, hosszasan mosolyogni a Vigyél anyósodnak skorpiót íráson, de humor lebeg a Lábujjhegyen hallgat minden története felett.
Verrasztó Gábornak sikerült olyan, eddig csak napilapokban, folyóiratokban megjelent, vagy még egyáltalán nem publikált prózai szövegeket csokorba szednie, amelyeknek ott a helyük minden kortárs irodalmat kedvelő és becsülő könyvespolcán.

Palotás Petra