Verrasztó Gábor

A félig bevert szeg - 50 éves a Körszálló

napkút kiadó kft  | 2018  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  160 oldal

Buda úri közönsége hamar megszerette a húszas évek végén megnyílt Florida kioszkot. Az Olasz fasorról felfelé kapaszkodó elegáns épületet talán Abbáziából ,,importálták" a parkba, ahol a ,,művelt közönség" még a Trombitás úton közlekedő kocsisok ,,nem éppen finom modorát" is élvezhette uzsonnakávéja mellé. A háború azonban gondoskodott róla, hogy az idill ne tartson sokáig, a bombázások után a mulatónak csupán az alapja maradt meg, a hatalmas, elhagyott telket pedig birtokba vette a burjánzó növényzet, egy mutogatós ember és a futball-labdát kergető pasaréti fiúk. De a grund sem maradhatott örökké, ott, ahol a hely ,,egyaránt mondható a budai dombok végének a városban, vagy a város végének a dombok lábánál", magasháznak kellett épülnie, hogy a szocialista ipar és a szocialista ember diadalát hirdesse. Mert a hatvanas években az építőipar elég felkészült volt (?), hogy ,,megengedhesse magának" a csúszózsaluzásos toronyházat, a ,,presztízs pedig megkívánta azt". Szrogh György saját megfogalmazása szerint egy 64 méter magas felkiáltójelet tervezett a bérházak és a villanegyed közé, melyet munkatársai ,,félig bevert szeg"-nek csúfoltak. A megszenvedett kivitelezéssel 1967 szilveszter estéjén átadott Körszállóban a menüsor 22 forintba került, a lift pedig öt forintért repítette fel utasait a tetőteraszra, az elmúlt ötven esztendő alatt az épület pedig lassan belesimult a tájba és az emberek tudatába.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó napkút kiadó kft
Kiadás éve2018
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:160
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Súly408 gr
Illusztráció75 FOTÓ
ISBN9789632637761
Árukód2714655 / 1174654

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power