TündérVölgy

Kukorelly Endre regénye azt állítja, hogy az ember legboldogabb időszaka a gyermekkor, esetleg az ifjúkor. Amikor minden összeáll, van apu, anyu (jobb esetben persze), van Utas Üdítő, amit valóban gyártottak a zord hatvanas években, vannak csajok, van a foci, meg van a nyár, vagy ami van. Ilyen apróságokról szólnak ugyanis a regény töredékei, hiszen minden egyes bekezdése külön töredékként került egymás mellé. A szöveg nem folyamatos, hanem a figyelem fókuszálódásának egymást követő hullámhegyeit és hullámvölgyeit követi - ahogy történik valami, amin a gondolkodás elidőz, és mire észre tér, már egészen más történt, amin szintén el kell gondolkodni. A cselekmény nem lineáris, és a nézőpont sem egységes. Egyszerre hatja át a szöveget az ifjúkor végtelen komolysága, és az érett emlékezés végtelen iróniája, mely nosztalgiával támasztja meg saját múltjának ingadozó mérlegelését. Kukorellynek jól megy ez a stílus, verseiben, és a Sulineten évekkel ezelőtt ajánlott Szovjetúnió című regényében is ezzel él.Az irónia azonban néha a visszájára is fordul: a Kalasnyikov, ami akkor csak a tájkép viccesen érdekes mozzanata volt, disszonanciát kelt a mai szemlélőben. Kiderül ugyanis, hogy az idilli gyermekkor nem is idilli volt, hanem inkább a sötét hatalmak árnyékában eltöltött álomszerű, rövid és mámoros extázis. Kicsit olyan ez, mint amikor valaki a zuhanó repülőn még elmond egy viccet arról, hogy Putyin és Bush zuhan egy repülőn, és azon muszáj röhögni.A regény enciklopédikus részletességű, és mindeközben megmarad egyetlen hangszínnél, az ironikus nosztalgia hangjánál. Mindeközben láthatólag azok a részletek jelentik a legnehezebb feladatot az író számára, melyekben megkísérli múltként és felnőtt fejjel mérlegelni a múltat. Megpróbálja elmondani, hogy mi az igazság, hogy a részletek mögött milyen mélyebb összefüggések, világhatalmi tényezők, általános emberi kérdések húzódtak meg. Hogy a csajozás, ami akkor a leírt módon zajlott, vajon jelent-e valamit az örökkévalóság számára.Ez kissé túláradó követelés, és láthatólag nehezen találja meg Kukorelly azokat a szavakat, melyek romantikusabb korokban a "hazafiság" vagy a "kétely" terminusaival lennének leírhatók. Bizonytalan, nem eldöntött a kérdés, hogy helyes-e ilyen "nagy" szavakat használni egyáltalán. Gyanúsak ezek a gondolatok, és a regény mintegy kiemeli, kirajzolja azt a folytonos gyanút, mely az emlékek újraértékelése során zajlik le az íróban, az emlékezőben. Sohasem lehetünk bizonyosak abban, hogy bármi értelme van tizenéves gyerekeknek zászlócskákat tűzniük az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc hőseinek sírjára. Ez az önpusztító, bizonytalankodó magába fordulás különösen jellemző Kukorelly szövegeire, és sajátossá teszi őket. És teszi egyben, ha nem tévedek, sajátosan magyar irodalommá is - és éppenséggel ez Kukorelly egyik legnagyobb ambíciója. Az eszmék malomkövei közt őrlődő önértékelés.Persze az is lehet, hogy az író hazudik, és nem is a saját gyermekkorát írja le, vagy legalábbis nem pontosan. Ez azonban semmit sem számít akkor, amikor arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit is mond ez a regény. sulinet