A magyar képzőművészet társadalomtörténete 1867-1918

„Már erősen bent voltunk a munkában, mikor egy napon fölkeresett Bánffy Miklós apja, az öreg gróf: Erdély egyik leggazdagabb és leggőgösebb főura" - írja Teles Ede. „A fia nem volt ott és mikor ezt közöltem az öreggel, ő azt válaszolta, hogy tudta, hogy a fia az operában van elfoglalva és épp azért jött most, mert velem akart egyedül beszélni. Természetesen megmutattam neki az eddig elkészült terveket, ő mindent alaposan megnézett és biztosított róla, hogy Erzsébet királyné szobra neki nagyon tetszik, bár mindjárt hozzátette, hogy ez persze nem sokat jelent, mert ő édeskeveset ért művészi dolgokhoz. Ezek után persze kíváncsi voltam, hogy mi az, amiről velem beszélni kíván, mi látogatásának voltaképpeni célja. Az öreg végre kirukkolt a kérdésével: mondjam meg neki őszintén, hogy ha a fia nem Bánffy gróf és nem egy nagy vagyon örököse lenne, meg tudna-e élni akkor is a maga emberségéből, művészi tehetségéből és hogy én akkor is társultam-e volna vele az Erzsébet szobor-pályázatra. Elnevettem magam és elmondtam neki, hogy milyen bizalmatlanul fogadtam az erre vonatkozó ajánlatot és hogy a végén nem grófi volta miatt, hanem annak ellenére mentem bele a társulásba és elhatározásomban egyedül a fiának a tehetsége vezetett. Megnyugtattam tehát, hogy a fia az ő címe és vagyona nélkül is boldogulna, sőt talán nagyobb művész lehetne, mint ezzel a handicappel. Az öreg gróf végtelenül megörült szavaimnak, melegen szorongatta a kezemet és biztosított róla, hogy igen nagy örömet szereztem neki."