Sötétség fogd meg a kezem

Sötétség, fogd meg a kezem

Sztojkovics Pikszi | 2011-10-31 05:14:00

Ahogy egyre inkább belemerülök a bestseller-szerzőként közismert (minden szempontból megérdemelten viseli ezt a címet) Dennis Lehane munkásságába, egyre világosabbá válik, hogy három (matematikailag inkább 2.5) témától nem tud, nem akar szabadulni. Az első és erkölcsileg-irodalmilag a legtávolabbra...

Ahogy egyre inkább belemerülök a bestseller-szerzőként közismert (minden szempontból megérdemelten viseli ezt a címet) Dennis Lehane munkásságába, egyre világosabbá válik, hogy három (matematikailag inkább 2.5) témától nem tud, nem akar szabadulni. Az első és erkölcsileg-irodalmilag a legtávolabbra vezető téma a társadalometikai felelősség kérdése, magyarán: ki mondhatja meg, és kiről, hogy bűnös, ki birtokolja azt a tudást és hatalmat, amely alapján bárki életre vagy halálra ítélhető; illetve hogy van-e egyáltalán bárki, aki felelősen és lelkiismereti következmények nélkül dönthet ilyesmiben. (Lehane válasza leginkább a nem.) A második téma a szülők és gyermekek közti viszony, pontosabban az apák és az ő fiaikra gyakorolt hatásuk. (Lehane álláspontja szerint a fiúknak mindig meg kell küzdeniük az apai örökséggel, ami a legritkább esetben nem elviselhetetlenül súlyos teher.) A harmadik, illetve a két és feledik (mert az előzővel összefügg) a gyermekkor fontosságának hangsúlyozása, konkrétan a figyelmeztetés, hogy az ember gyermekkorában romlik el helyrehozhatatlanul, ezért mindennél fontosabb óvni a gyermeki lelket a világ ártó hatalmaitól.

A Lehane-regényekben mindez korántsem annyira száraz és matematikus, mint ahogy elővezettem. A Sötétség, fogd meg a kezem (a Kenzie-Gennaro sorozat második kötete - határozottan jobbra, fordulatosabbra és jó értelemben egyneműbbre írt könyv, mint az első) ismét Boston elhanyagolt kerületeibe kalauzolja az olvasót, most egy szokatlanul forró ősz idején. Az ügy, amivel nyomozópárosunkat, Kenzie-t és Gennarót megbízzák, első pillantásra egyszerű: ki kell deríteniük, kitől érkezett a neves pszichiáter fia életét fenyegető levél. No persze a szálak sokkal kuszábbak, sokkal régebbre és távolabbra vezetnek, mint amire hőseink az események kezdetén számítottak. Ugyanakkor ezek az események sokkal több személyes vonással is bírnak, mint azt nyomozóink szeretnék ebből kifolyólag sokkal több áldozatot is követelnek, tőlük is.

A regény egy bestseller-klasszikus minden erényét magáénak tudhatja: folyamatosan történik valami, felbukkan valaki, ami-aki miatt képtelenség abbahagyni az olvasást. Ezen felül Lehane tehetsége jó néhány dologban meghaladja az átlagos tömegirodalom-szerzőt. Egyrészt remek a realitásérzéke: nála kevés a véletlen fordulat, nincsenek tökéletes, boldog befejezések, a világ pedig nem fekete-fehér. Másrészt (és ezt már emlegettem egy másik könyve kapcsán) nagyon filmszerű, ahogy ír: egy-egy odavetett félmondattal olyan érzékletesen felskicceli a hangulatot, látványt, karaktert, hogy az olvasó könnyedén ott találja magát Boston sikátoraiban, az elhagyott játszótereken, a félig megvilágított bowlingpályákon. (Nézzétek csak meg a Hideg nyomont vagy a Titokzatos folyót bizonyíték, hogy a legtöbb Lehane-könyv kiváló filmalapanyag.)

No persze a Sötétség, fogd meg a kezem soraiból ki-kikandikál a hatáskeltés szándékának néhány kevéssé kellemes jele is: az olykor megmosolyogtatóan túlzó, melodramatikus fogalmazásmód, a hősök már-már embertelenül szélsőséges reakciói, például.
De keresve se találni jobb kikapcsolódást egy vigasztalanul pesszimista esszékötet vagy a tichuahuai keszegek életszakait ecsetelő munka után, mert képes megerősíteni a hitet az egyszerű történetmesélésben, és a hőseit sem felejted el másnapra.