Egy külföldön útazó magyarnak jó barátjához küldetett levelei

Sándor István a magyar bibliográfiai irodalom egyik úttörője, egyben az első magyar nyelvtörténeti szótár szerzője. Az 1785 és 1791 között Észak-Itáliában, több német országban, Angliában, Franciaországban és Svájcban tett hosszú utazásának emléke az 1793-ban közreadott Egy külföldön útazó magyarnak jó barátjához küldetett levelei című kötet. A fiktív levelekben a szerző bemutatja az egyes városok földrajzi környezetét, illetve az ott élő embereket. A szokások leírása mellett a helyi társadalom szervezési módjait külön érdeklődéssel figyeli, a különféle irányítási módok előnyeit, visszásságait is mérlegeli. Külön figyelemmel van a közerkölcsök állapotára is. A nevezetes épületek, templomok, az azokhoz kötődő kultuszok leírása mellett bemutatja a gyűjteményeket, a képzőművészeti emlékeket. Nem céltalanul utazik, a külföldi jó példák megismerésének szándéka hajtja azért, hogy azokat itthon bemutatva a magyarországi közállapotok, a gazdaság modernizálásának szolgálatába állíthassák. Ezért figyel különös érzékkel a mezőgazdaságban és az iparban alkalmazott módszerekre, újdonságokra is.