Sándor Endre

Sámson - A kiválasztott bűnös ember

református kálvin kiadó  | 2003  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  112 oldal

Sámson Isten kiválasztott embere, Isten názírja volt, aki húsz esztendeig az ószövetségi nép bírája is volt. Ugyanakkor Sámson ember, s talán senki nincs az Ószövetségben, aki a hivatása és a saját emberi vágya között lévő feszültségben annyit gyötrődne, mint ő. Természetesen ismeri ezt az érzést az Újszövetség világa is, ezért ír így Pál apostol: ,,Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok: ki vagyok szolgáltatva a bűnnek. Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó. Akkor pedig nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn. Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn" (Róm 7,14-20).
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
399 Ft

A termék megvásárlásával

39 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó református kálvin kiadó
Kiadás éve2003
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:112
BorítóPUHATÁBLÁS
ISBN9633009553
Árukód2007169 / 1117288
Adatok112 O., FŰZÖTT, AK/40

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
399 Ft

A termék megvásárlásával

39 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power