Zuhanó repülés - Összetörve Indiában

Azt mondják, egy zuhanó gépen nincs ateista. Azt hiszem, körülöttem is mindenki a maga istenét szólongatta. Már a bal szárnyból is sivító hang hallatszott. Lehet, hogy ezek életem utolsó percei?
A bosnyák asszony megragadta a karomat.
Nem akarok meghalni suttogta.
Még én sem mondtam neki, és mosolyt erőltettem az arcomra. Úgy terveztem, hogy nyolcvannyolc évig élek.
Hátradőltem az ülésen, és nagy levegőt vettem.
Az élettel nem voltam valami nagy virtuóz, nézzük, mit tudok kezdeni a halállal!
Figyeltem a saját félelmemet, ahogy jött és ment, ha beszívtam és kifújtam a levegőt, úgy, ahogy a guru tanította.
Talán abnormálisan hangzik, de kezdtem magam jól érezni.
Mindig kíváncsi voltam, milyen lesz, hát tessék. Most megtudom.
Pedig eszemben sem volt Indiába menni, eszemben sem volt megint a megfoghatatlannal kergetőzni, nem kerestem misztikus kalandot. Az utóbbi időben folyton úton voltam pihenni akartam kicsit.

A városnév csak egy cím volt a naptáramban, nem készültem belőle. A repülőútra tartogattam az útikönyvet, de elaludtam. Halvány fogalmam sem volt, hogy ahová tartok, a világ egyik leghíresebb spirituális helye, ahová a földgolyó minden pontjáról zarándokolnak emberek, és sokan haza sem mennek többé.
Fogva tartja őket egy ismeretlen erő, amely szétdúl mindent, mint a rossz gyerek a homokvárat, összetör és porrá morzsol, hogy aztán a masszából gyúrjon valami újat, ami sokkal erősebb lesz, mint amilyen előtte volt.