Rónai Egon

Húzós 3. - Közérzeti beszélgetések

21. század kiadó  | 2015  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  330 oldal

Itt a harmadik kötet, jelezve, a műsor negyedik évada szeptembertől már az ötödik látható a képernyőn éppolyan húzósra sikeredett, mint az előzők!
Rónai Egon most sem okoz csalódást, nyugodtan megkérdezi, amit más nemigen szokott.
Hogy milyen volt az első pár napja bevándorlóként Magyarországon.
Miért nem tudott hűséges maradni. Vagy éppen miként igen.
Hogy mi viszi a politika felé. Hogy mi tartja attól távol.
Sztárok, művészek, tudósok, hősök. És a beszélgetések után már ismerősök is.
Harminc arcél, több száz kemény vagy éppen együtt érző kérdés.
Halász Judit, Csányi Vilmos, Benedek Miklós, Huszti Péter, Bereményi Géza, Makk Károly, Lukács Sándor, Kulka János, László Zsolt, Pintér Béla, Ferge Zsuzsa és a többiek.
Harminc sors harminc megrázó, megejtő vagy éppen megdöbbentő interjú.

Bereményi Géza író, rendező: Cseh Tamással nem volt személyes a kapcsolatunk. Azóta személyes, amióta meghalt. Volt úgy, hogy csak némán rugdostuk egymásnak a labdát.
Kulka János színművész: Régen soha nem féltem színpadra menni, nem volt bennem bizonytalanság. Most már ennek a színpadra vezető útnak a percei, órái is egyre nehezebbek.
Juhász Előd zenetörténész: Megjelent az a bizonyos karton is, ami a beszervezésemről szól. Kérdezem tőled, Egon, ha téged elküldenek Ghánába ösztöndíjjal, és ott azt mondja valaki, fel akarja robbantani a magyar Parlamentet, nem teszed meg magyar állampolgárként, hogy [] elmondod?
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó 21. század kiadó
Kiadás éve2015
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:330
BorítóPUHATÁBLÁS
Súly310 gr
ISBN9786155373824
Árukód2645552 / 1151234

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban