Pölöskei Ferenc

Deák Ferenc utolsó évei

éghajlat könyvkiadó kft.  | 2004  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  190 oldal

Deák Ferencről, a XIX. századi Magyarország kiemelkedő személyiségéről az elmúlt évtizedekben méltatlanul kevés elemző, méltató tanulmány jelent meg. Életútjának korszerű monografikus, tudományos áttekintése pedig máig hiányzik. A legátfogóbb műnek Ferenczi Zoltán 100 évvel ezelőtt írott háromkötetes Deák élete című írása számít. Egyénisége kétségtelenül nagyformátumú kortársai és küzdőtársai árnyékába került. Holott a "haza bölcsének", a "nemzet jogászának" nevét az egymást váltó generációk jól ismerik. Hiszen a XIX. századi Magyarország négy nagy korszakának, a reformkornak, az 1848-49-es forradalomnak és szabadságharcnak, majd az abszolutizmusnak s az azt követő kiegyezésnek, végül pedig a dualista rendszer kezdeti működésének egyaránt részesévé és alakítójává vált. (Ezúttal az utóbbi felvázolására teszünk kísérletet. A nagy összefoglaló művek azonban - különösen az elmúlt évtizedekben - inkább Széchenyit, Kossuthot vagy éppen Eötvös Józsefet állították az érdeklődés homlokterébe, miközben Deák vélhetően az 1867-es kiegyezés előkészítésében játszott meghatározó szerepe miatt nem kapta meg a neki járó figyelmet. Mert a kiegyezés megítélését, létrehozása óta az egymásnak feszülő, eltérő vélemények, sőt indulatok kísérik. Születésének évfordulója nemcsak lehetővé, hanem kötelezővé is teszi számunkra életútjának méltó felidézését, ezúttal elsősorban a polgári állam kiépítése idején végzett munkásságát vizsgáljuk. Erről írtak a legkevesebbet a történetírók. Emiatt 1867 utáni tevékenységének számos területét máig homály fedi.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 881 Ft

A termék megvásárlásával

188 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó éghajlat könyvkiadó kft.
Kiadás éve2004
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:190
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly150 gr
ISBN9638653809
Árukód2116802 / 1106572

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 881 Ft

A termék megvásárlásával

188 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power