Jézusfaragó ember

1924-ben, az Erdélyi Szépmíves Céh alapításának évében, de nem a céhnél, hanem a kolozsvári Minerva Kiadó gondozásában lát napvilágot Nyirő József első műve, elbeszéléskötete, a Jézusfaragó ember. A könyv megírása és megjelentetése úttörő vállalkozás. Féja Géza évekkel később, 1929-ben az Előörsben így fogalmaz: „Egyre jobban érzem: az Ady utáni idők egyik legjelentékenyebb könyve a Jézusfaragó ember. Ha már kiadják itten az erdélyi termést, ezzel a könyvvel kellett volna kezdenünk. Ez a könyv az Új-Erdély első üzenete. Ez a könyv indító és utat író munka.” Nyirő az ő népéről vall; a Szkítiára még emlékező, hun hagyományt őrző, küzdelmes történelmünk során a magyar szabadságért és a szülőföld védelmében vérét gyakorta hullató székely nép büszke fiairól fogalmazza balladás tömörségű elbeszéléseit.Ritka tájszavakat használ, a tájnyelv szemléletes fordulatait alkalmazza, ízes székely-magyar nyelven alkot. Elbeszéléseiben békében megfér egymással a bécsi Pazmaneumban elmélyített katolikus hit, a panteista természetrajongás és az ősvallás emlékeit őrző székely hiedelemvilág. A címadó elbeszélésben a háború poklait megjárt székely szobrász a kereszthalál gyötrelmeit szenvedő, reményvesztett Krisztust faragja. A meg nem értett művész tragédiáját az okozza, hogy a gyöngédségre, szeretetre, megbocsátásra vágyó emberek visszariadnak a kínba torzult korpusztól, a kínhalál naturalista, expresszionista ábrázolásától.