"Könyvünk - mintegy a Gőgös Gúnár Gedeon című olvasó mesekönyv
folytatásaként - a kisiskolások nyelvtanulását, illetve helyesírásuk fejlesztését segíti. A mesék elég rövidek ahhoz, hogy az olvasással épphogy barátkozó gyerekek örömüket leljék bennük, és a fokozott figyelmet követelő betűzgetés mellett követni tudják a történetek fordulatait is. Egy-egy mesén belül a pirossal kiemelt betűk vagy
szavak mindig egy-egy helyesírási szabályt rejtenek, ezzel is segítik a
megértést, a gyakorlást. A könyvet forgathatják már az első osztályosok is, hiszen a helyesírás elsajátítása gyakran éveket vesz igénybe. A tartalomjegyzékben feltüntettük, hogy az egyes mesék milyen helyesírási szabály gyakorlására szolgálnak. A tanítás mellett Varga Katalin természetesen szórakoztat is rövid, tréfás történeteivel. Az F. Győrffy Anna eredeti színes rajzaival megjelenő kötet igazi iskolai segédkönyv, már nemzedékek nőttek fel rajta."
A termék az alábbi üzletekben van készleten:
Árkád Könyváruház I. emeleti Könyváruház
5 +
Árkád Könyvesbolt aluljáró szint
5 +
Csepel Plaza Könyvesbolt
1-5
Debrecen Fórum Könyváruház
5 +
Duna Plaza Könyvesbolt
5 +
Kecskemét Könyvesbolt
5 +
KÖKI Terminál Könyváruház
5 +
Libri Campona Könyváruház
5 +
Libri Mammut Könyváruház
5 +
Nagykanizsa Könyvesbolt
5 +
Nyíregyháza Korzó Könyvesbolt
5 +
Pólus Center Könyvesbolt
5 +
Stop.Shop. Könyvesbolt
5 +
Székesfehérvár Könyvesbolt
5 +
Tatabánya Könyvesbolt
5 +