Molnár Tamás

A jobb és a bal - Tanulmányok

kairosz könyvkiadó kft.  | 2004  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  200 oldal

Mikor 1789 elkövetkezett, és vele együtt a modern "alaptan" doktrínák, mint a liberalizmus, szekularizmus, marxizmus, a jobboldal képtelen lett felmérni igazi helyzetét. Mint már láttuk, a baloldal mindig érzi, hogy a forradalom a küszöbön áll, főként a krízisidőkben. Ha nincs krízis, a baloldal kreál egyet, ha nincs osztályharc, támaszt egyet a családon vagy az iskolán belül. Erre a jobboldal képtelen; kedvelt állapota a rend, a hierachikus gondolat, a csendes reform, a hossú lejáratú immobilitás. Ilyen formán a jobb nem vesz tudomást a közelgő viharról, nem mozgósít; a múltra hivatkozik, vagyis arra, hogy "nincs új a nap alatt", elegendő a múltban tanult leckét alkalmazni. Ezzel szemben a baloldal mindig úgy találja, hogy több egyenlőségre van szükség, több morális felzárkózásra, több jogra a még attól megfosztottak számára (nők, gyerekek, sérültek, állatok). A baloldali lista végtelen; a jobboldalon nincs lista, legfeljebb a baloldali lista kritikája. Egyik a forradalmat célozza meg; másik az ideális múltat. Emlékezzünk Antall József szemrehányására: "tetszettek volna forradalmat csinálni!" A mondat magában foglalta a tézisünket: a forradalom és a jobboldal ellentétes fogalmak.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 090 Ft

A termék megvásárlásával

209 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kairosz könyvkiadó kft.
Kiadás éve2004
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:200
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly320 gr
ISBN9789639568099
Árukód2100180 / 1104381

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 090 Ft

A termék megvásárlásával

209 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára