MÉRGEZETT HAJTŰK
lunanyuszi | 2011-10-11 17:28:00
Habfürdőt venni többszöri vetkőzéssel jár. Nyilvánvaló, hogy szükséges hozzá a ruhátlanság, de nem is itt kezdődik. Először be kell vallani a sóvárgást e kényeztetés után, látni, elfogadni ezt az ostoba gyarlóságot, s engedni neki. Csak ezután következhet a ruháktól való megszabadulás abban az...
Habfürdőt venni többszöri vetkőzéssel jár. Nyilvánvaló, hogy szükséges hozzá a ruhátlanság, de nem is itt kezdődik. Először be kell vallani a sóvárgást e kényeztetés után, látni, elfogadni ezt az ostoba gyarlóságot, s engedni neki. Csak ezután következhet a ruháktól való megszabadulás abban az illatos párolgásban . A vízbe merülést kis nyugalom követi, mert jó ott, jó úgy. Aztán megindul valami, a vér talán, s a vízzel együtt párolog el a napi feszültség. Eltűnik, s végre csak az marad, ami igazán fontos. Az ember és az ő sóvárgása, majd a beteljesülés.
Ezt a könyvet olvasni pont ilyen volt. Egy vallomás. Az egész a boltban kezdődött, egy spórolósnak tervezett vásárlás során. Egy napon, amikor nem volt önuralmam. Kellett nekem ez a könyv, nagyon kellett. Csak úgy égette a táskát, amibe került. Nem adtam meg a módját az olvasásnak, soha nem teszem. Pedig tetszik az idilli kép, hogy gőzölgő teával a makulátlanul tiszta teraszon virágzó hársfák szomszédságában mondatokat lassan emésztve... Ó, nem, soha ilyet. Inkább koszos, zötykölődő vonaton, álmosságtól alig látva egy kávézóban, az érzéssel, hogy bárhol máshol szívesebben lennénk, mint itt, vagy bármikor, bárhol, ha arra szottyan kedvem. Az irodalom szenvedély. Az olvasónak is az. Csupa-csupa sóvárgásból vagyunk összegyúrva, meg életigenlésből, látni akarásból. Belemerülve ebbe a könyvbe ezt a sok jóízű érzést bizony be kellett vallani. Meg még azt is, hogy jóízűek. Mert ilyenekről szól. Arról a gyarló emberről, akit művésznek nevezünk annak a gyarló embernek, akit befogadónak. A minden Nagy Mű vagy ujjgyakorlat mögül kikacsintó vágyról. Fájdalomról, néha egy kis boldogságról. A magyar lét és irodalom tragédiájáról, útveszőiről. A szerelem ezer emberi arcáról. Lubickolni lehet benne, s bár meghasad a szív is egy pillanatra, mégis mosoly és sóhaj a vége.
Ha lecsót eszem majd nyáron, eszembe fog jutni, mit olvastam róla itt, ha előkapom Hemingwayt egy bolond délutánon, tudni fogom, hogy ő bizony halhatatlan, ha meghallgatom a Woodoo Childot, várni fogom, hogy csókoljam én is az eget, bár megtörénne enélkül is. Na meg örömmel veszem majd észre, hogy -bár minden jószág az-én nem vagyok coitus után szomorú.
S most azt kívánom, ha egyszer, valamilyen őrület folytán elfelejteném, miért szeretek enni, olvasni, no meg élni, legyen kéznél ez a könyv.