Márai Sándor

Erősitő

helikon kiadó  | 2008  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  216 oldal

Önálló kötetben Magyarországon most jelenik meg először a regény. Maga Márai adta ki először Torontóban, 1975-ben, aztán a Helikon kiadó 2002-ben jelentette meg a Történelmi regények II. kötetében. A történelmi háttér csupán díszlet, amelybe belehelyezi az író mindazt a tudást, tapasztalatot és emóciót, amit immár 75 évesen magába gyűjtött a diktatúra természetéről. Az Úr 1598. esztendejében, amikor a Szent Inkvizíció működése szinte már napi természetességgé és rutinná válik, egy spanyol karmelita szerzetes - maga is gyakorló inkvizítor - több zarándoktársával együtt Rómába megy, hogy meglássa azt az Egyetlent, akinek jogában áll oldani és kötni, akinek jogában áll bárkire ránézve máglyára küldeni vagy szabadon engedni: a Főinkvizítort, aki uralja a Santo Ufficio épületét, celláit, kínzókamráit, börtöneit és tágas csarnokait. A történetet egyes szám első személyben elmesélő karmelita atya titkos küldetéssel jött. Tanulmányozni az olasz dominikánusok módszereit, mert a spanyolokban száz év után felmerült a kétely, miért van az, hogy még mindig nem lehetett elpusztítani az összes eretneket? Miért, hogy akadnak nyakasok és megátalkodottak, akik minden kínzás dacára sem térnek meg? Aztán meg miért van az, hogy az inkvizítorok viszont a megtértek esetében egyre gyakrabban kételkednek abban, hogy őszinte-e a megtérésük, mi az a módszer, ami elvezet a Célhoz: az egységes és őszinte Hithez? A szerzetes Rómában mindent megnézhet és kihallgathat, feladata, hogy erősítse a kínzásnak alávetett eretneket, nehogy idő előtt összeroppanjon, és így megszabaduljon a földi kínoktól.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó helikon kiadó
Kiadás éve2008
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:216
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly290 gr
ISBN9789632271385
Árukód2057270 / 1000718

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára