Utazók, felfedezők, hódítók, kalandorok

A földrajzi felfedezések története akkor kezdődött, amikor az ember megjelent a Földön. A táplálék és a hajlék keresése, a halászat és a vadászat is a környező táj megismerésének a része, akárcsak a földművelésre alkalmas földek vagy az állattartás szempontjából fontos legelőterületek birtokbavétele. Az ember az egyetlen olyan élőlény, amely a legváltozatosabb éghajlati viszonyokhoz képes alkalmazkodni, ezért szükségből, kíváncsiságból vagy éppen kedvtelésből tudatosan új élőhelyeket keres és választ magának, ami viszont utazás nélkül elképzelhetetlen. A szárazföldi, a vízi és a légi közlekedés műszaki feltételei alapvetően eltérnek egymástól, de az ember számára még a legszélsőségesebb körülmények sem jelenthetnek akadályt, legyen szó végtelennek tűnő hó- és jégmezőkről, sivatagokról, meredek hegycsúcsokról vagy beláthatatlan óceánokról. A világ megismerése egy folyamat, amely addig tart, amíg gondolkodó lények élnek a Földön. Az emberi civilizáció fennállása óta hatalmas mennyiségű tapasztalatot és ismeretet halmozott fel. Ezek olykor egymásra rakódtak és tudásunk építőköveivé váltak, máskor viszont feledésbe merültek és újból fel kellett fedeznünk őket. A földrajzi utazások története éppenséggel tele van ilyen elfelejtett és megismételt felfedezésekkel, elég csak a karthágóiak vagy a vikingek hajóútjaira utalni, de említhetném a hajdanában élt kínaiak vállalkozásait is, amelyekről egyébként még mais keveset tudunk. Az élőhelyéhez szorosan kötődő ősember is gyanította, hogy a világ jóval nagyobb, mint amennyit bejárni vagy felfogni képes belőle. De hogy milyen és mekkora is valójában, annak feltárására egyetlen ember élete, tapasztalata nem elegendő, sőt nemzedékeké és millióké sem. Mindig az úttörők dolga a legnehezebb, ezért is foglalnak el különleges helyet az emberiség kollektív emlékezetében az ismeretlen tájakra, vizekre merészkedő utazók és hajósok, pedig gyakran csak a bátorság az egyetlen érdemük. Még egy Kolumbusz, egy Magellán vagy egy James Cook kezéhez is tapadt vér, pedig az ő nevüket a legnagyobb tisztelettel emlegeti az utókor. De az ember esendő és gyarló, s nem tudhatjuk: mi hogyan cselekedtünk volna az ő helyükben. Sajnos a Föld ismeretlen helyeinek felfedezéséért időnként nagy árat kellett fizetni. Nemcsak azokra a hősökre gondolok, akiket elnyelt a tenger, megölt a jég, a sivatag vagy az őserdő, hanem azokra az ezrekre és milliókra, akik éppen a felfedezők, az úttörő hódítók könyörtelenségének és kegyetlenkedéseinek váltak áldozataivá. Vajon a világ "felfedezése", "megismerése" során hány kisebb és nagyobb közösség, nép és civilizáció tűnt el végleg? Mégpedig úgy, hogy igazából fel sem fedezhettük, meg sem ismerhettük őket. Mi csak a legkirívóbb eseteket szoktuk emlegetni, a spanyol hódítók amerikai garázdálkodásait: az azték, a maya és az inka civilizáció pusztulását. Pedig már ezek a népek is mások leigázásával és elpusztításával tudták megszilárdítani hatalmukat, létrehozni kultúrájukat. Az ilyen és ehhez hasonló afrikai, ázsiai, ausztráliai és óceániai példákat vég nélkül sorolhatnánk. A földrajzi felfedezések története végeredményben az emberi civilizáció története. Talán éppen emiatt különösen nehéz a történelmi események egymásra kapcsolódó folyamatából kiragadni azokat a mozzanatokat, amelyek az ismeretlen tájak, térségek feltárásával kapcsolatosak, A könyv írásakor elsősorban arra törekedtem, hogy megkönnyítsem az olvasók - elsősorban a diákok és a tanárok - tájékozódását a földrajzi felfedezések, utazások és hódítások több mint hatezer éves szövevényében. Tudom, erőmet meghaladó feladatra vállalkoztam. De talán sikerült néhány támpontot adnom, s abban is reménykedem, hogy ez a könyv ösztönzést adhat a téma elmélyültebb tanulmányozásához. Lacza Tihamér