Őri Sándor

Konfuciusz bölcseletei - Lun jü

golden goose kiadó  | 2012  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  480 oldal

A Lun jü Konfuciusz bölcseleteit tartalmazza. Technikailag azonban a szerző nem Konfuciusz, mert a mondásokat halála után tanítványai, illetve tanítványainak tanítványai jegyezték le. A Lun jü a világirodalom és az egyetemes emberiség egyik legmeghatározóbb alapműve, mind filozófiai mondanivalójában, mind a történelem során emberek milliárdjaira kifejtett hatásában. A Lun jü minden bizonnyal a kínai emberek által, hosszú történelmük során, a legtöbbet olvasott és tanulmányozott mű. Ugyanígy a nyugati sinológia is nem kevés figyelmet szentelt már e valóban igen fontos, az egész kínai kultúrát és gondolkodást alapjaiban meghatározó könyvnek. Jelentőségét tekintve csak olyan írásokhoz fogható, mint a Tao te king (Lao-ce), a Buddha beszédei vagy Platón és Arisztotelész művei. Közel kétezer-ötszáz éve hagyományozódik tovább, nemzedékről nemzedékre alakítva emberek gondolkodását és országok kultúráit. Jelen kötetben a mű klasszikus kínaiból, teljes terjedelmében, verses szerkezetben került lefordításra a legkorábbi régészeti leletek felhasználásával. A magyar szöveg mellett megtalálható az eredeti kínai is. Minden oldalpár bal szélén egy-egy archaikus kalligráfiával íródott rövidebb idézet adja a belső oldalak díszítését. A tizenöt oldalas előszót követi a közel ötszáz mondás. A mű tudományos pontossággal, de mégis könnyen érthető stílusban mutatja be a kínai filozófia és az egyetemes kultúra alapművét, mely az emberiség legkorábbi filozófiai szövegeinek egyike.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 560 Ft

A termék megvásárlásával

456 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó golden goose kiadó
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:480
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Súly1030 gr
ISBN9789630829113
Árukód2227866 / 1082339

Vásárlói értékelések, vélemények

(1 vélemény)

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 560 Ft

A termék megvásárlásával

456 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat