Király, dáma, bubi

Összes regényeim közül ez a sziporkázó szörnyeteg a legvidámabb. Csupa élet, csupa pajzán mosoly, csupa érzékiség, csupa együttérzés és csupa profetikus rémület Vladimir Nabokov 1928-ban alkotott bravúros regénye. Látszólag egyszerű szerelmi háromszögről van szó: Franz, a szerény, szegény, álmodozó vidéki fiú Berlinbe költözik, és nagybátyjának, Dreyernek az áruházában kap állást. A dúsgazdag Dreyer imádja a feleségét, imádja önmagát, és suta, buta unokaöccsét is kedveli álmában sem jutna eszébe, hogy frigid felesége épp vele szűri össze a levet. Nabokov hat éve élt Berlinben, amikor megalkotta ezt a regényét, úgy, hogy a németekről alig tudott valamit: nem voltak német barátai, ismerősei, nem olvasta az irodalmukat. S mégis, Nabokov hátborzongatóan ábrázolja a weimari Németország tipikus kispolgárát, akit könnyű manipulálni, elveszti józan erkölcsi ítélőképességét, egyre jobban dehumanizálódik s aki, mint a narrátor mondja, sokkal súlyosabb bűnöket is el fog követni. A szerzőnek ez a korai s talán kevéssé ismert műve 1968-ban kelt új életre, amikor Nabokov a fiával elkészítette az angol fordítást, alaposan átdolgozva az orosz eredetit. S ekkor lett belőle igazi remekmű: mint egy bulvárregény, ragadja magával az olvasót az egyszerű történet, s közben csillog-szikrázik a nyelv, és a figyelmes olvasó, miközben érezheti Anna Karenina és Emma Bovary szívdobbanásait a sorok között, olyan megejtően szép leírásokban gyönyörködhet, amilyenekre talán az egész világirodalomból csak Nabokov, a varázslómester képes.