Júlia vagyok, és válok

Júlia vagyok, és válok. Húsz évet éltünk együtt, és biztosak voltunk benne, hogy együtt éljük le az egész életünket. Elmúltak a nagy érzelmek, a kapcsolatunk barátsággá szelídült... Erika vagyok, és válunk. Mindig sírok, most se tudok rendesen beszélni. Meghaltak a gyerekeink nyolc éve. Ikrek voltak, kislányok. Belefulladtak a tengerbe. Túléltük, összekapaszkodtunk, azt hittem, ez a tragédia örökre összetart bennünket... Emma vagyok, és válok. Sikeres voltam, energikus, magabiztos, amikor férjhez mentem. Két gyerekünk született, otthon maradtam. Feladtam az állásomat, majd lassan-lassan önmagamat is... Károly vagyok, és válok. Az ilyesmi mindig csak mással történik meg. Elhagynak férfiakat, és elszakítják a gyerekeket is tőlük, tudom, de az én feleségem soha nem szerethet bele másba... Kata vagyok, én is válok. Szépen megegyeztünk, hogy legjobb lesz, ha szétválnak útjaink, hiszen már semmi nem köt össze bennünket. Békével elengedtük egymást... Júlia vagyok, és válok, mondtam tegnap hősies elszánással a névtelen válók első csoportfoglalkozásán, elcsukló hangon, pedig nem akartam, pedig nevethetnékem támadt, hát ide jutottam, ahova az anonim alkoholisták az amerikai filmekben, Joe vagyok és alkoholista, hallottam magamban, ahogyan próbáltam megfogalmazni, mi a fenét keresek itt. Húsz évet éltünk együtt, és biztosak voltunk benne, hogy együtt éljük le az egész életünket, magyaráztam, és mindenáron ki akartam fejezni, hogy milyen szilárd volt a mi kapcsolatunk, hogy a férjem milyen klassz ember valójában...