Kafka barátja - Elbeszélések

E kötet novelláinak harmada bevándorlókról szól, itt Amerikában, ahol immár hosszabb ideje élek, mint amennyit szülőhazámban, Lengyelországban eltöltöttem. Írásaimat munkatársaim segítségével fordítottam jiddisről angolra. Nem túlzok, ha azt mondom, az évek során második anyanyelvem lett az angol. Olyannyira, hogy írásaimat minden más nyelvre angolból fordítják. Magam is fordítok fiatal korom óta, s a fordítást a legnehezebb és legszebb írói feladatnak tartom. A másik nyelv, amelyen a szerző munkáját vissza kell adni, nem tűri a homályt, a szójátékot és a nyelvi cifraságot. Megtanítja az írót, hogy a történésre figyeljen, ne pedig az értelmezésre, és hagyja, hogy az események önmagukért beszéljenek. Gyakran a másik nyelv a tükör, amelyben minden tökéletlenségünkkel együtt láthatjuk magunkat, s egyik-másik hibánkat talán ki is javíthatjuk. New York, 1970 Isaac Bashevis Singer Lehet, hogy nem is ezen a hajón jött? Vagy nem vettem észre? Az óceánba ugrott? Már majdnem kiürült a móló, mindjárt eloltják a lámpákat Most mit csináljak? Eddig is volt egy rossz érzésem, hogy baj éri a fiút, aki húsz éven át nekem csak egy szó volt, egy név, egy lelkifurdalás. Egyszer csak megláttam. Lassan jött, tétován, olyan arccal, mint aki tudja, úgyse várja senki. Olyan volt, mint a fényképen, csak idősebb. Arcán fiatalos barázdák, ruhája zilált. Rendetlen volt és elhanyagolt, mint akinek évek óta nincs otthona, idegeneknél lakik, sok mindenen ment keresztül, s idő előtt megöregedett. Faládát cipelt, mint egy úionc, meg egy barna papírcsomagot. Ahelyett, hogy rögtön odarohantam volna hozzá, csak álltam tátott szájjal. Ő óvatosan jobbra-balra nézegetett, s arca szelíden ezt sugallta: Persze, hogy nem jött ki elém. (Részlet A fiú című novellából)