Irány Ausztrália

Megpróbálom nem elragadtatni magam, amikor Antalffy Tibor „Ausztráliába disszidáltam” című könyvét méltatom. E kötet sokat ígérő címéből egy földrész és egy életforma bemutatására következtethetünk. A címlapon egy koala macit láthatunk, de ez csak afféle humoros kedvcsináló, mert az író őszintén bevallja, hogy ő személy szerint egyet sem látott ezekből a kedves, de alamuszi állatokból. Ez a könyv nem az útikalauzok népes családját bővíti. Több annál, jóval több, mert nem azt tudhatjuk meg belőle, hogy melyik múzeumba érdemes ellátogatni, hanem azt, hogy ha nekivágunk a nagyvilágnak, mire is számíthatunk. Magyarán a kitelepülni szándékozóknak ad hasznos és megszívlelendő tanácsokat. De azoknak sem árt kézbe venni ezt a kiadványt, akik már túl vannak a nagy ugráson. Tibor szakavatott ismerője a disszidens életformának és mindazoknak a gondoknak, amelyek ezt a sajátságos utat kísérik. A saját tapasztalatait gyűjti csokorba, irigylésre méltóan közvetlen hangnemben, sok humorral, könnyed meseszövéssel. Örökérvényű és minden közegben helytálló igazságokat mond ki játszi könnyedséggel, de gondolkodásra késztetően. Míg egyfelől például a honvágy fogalmát képes tudományos pontossággal meghatározni, addig a felhozott példákon lehet derülni és álmélkodni, hiszen mi is ugyanebben a csónakban evezünk. Akad a könyvben egy jó adag fontos és hasznos információ is, de a szerző van annyira rafinált, hogy ezeket az oldalakat sem kell unatkozva átlapozni. A tájékoztatás mellett bőven jut hely a remek vicceknek és a jópofa anekdotáknak is. Több mint ötven évet ugrunk vissza az időben, hiszen hősünk 56-ban hagyta el az országot. Kor-dokumentum értékű az akkori állapotok ismertetése, de persze nemcsak ennyiről van szó. Mivel a könyv már a hazai rendszerváltás után íródott, így olyan részekkel is kiegészült a mű, amelyek aktualitása vitathatatlan. Jut hely az angol nyelv bemutatására is és itt most ne a segédigék helyes használatára gondoljunk. Sokkal többet érünk azzal, hogy megismerjük a káromkodásban oly népszerű „bloody” szó igazi jelentését, vagy az angolszász kultúra számunkra vadhajtásnak tűnő sajátosságait. Néhány olyan gondolattal is találkozunk, amely akár egyetemi disszertáció témája lehetne. Például, a szerző megfigyelése szerint az idegen nyelvet beszélőknél jelentkezik az a szindróma, aminek lényege, a megfogalmazott gondolatok anyanyelvtől eltérő átérzése. Ez a faramuci állapot magyarázza meg azt a tényt, hogy szemrebbenés nélkül fogadunk el olyan angol szavakat, melyeknek magyar megfelelője hallatán a hajunk tövéig elpirulunk. Ezt a sokoldalú kiadványt néhány fényképes oldal zárja, hogy kétségeink se lehessenek a leírtak hitelességét illetően. Nem tudom, hány honfitársam osztózott eddig abban a kellemes érzésben, hogy olvashatta ezt a könyvet. De ha ez a kiadvány már nem elérhető, azért még tudok vígasszal szolgálni. A szerző újabb könyvvel jelentkezett, „Irány Ausztrália” címmel, ami tulajdonképpen az „Ausztráliába disszidáltam” második kiadása kibővítve 2006-ban aktuális információkkal. E kötetek alapján állíthatjuk, hogy a szerző aztán igazán „ismeri a dörgést”. Talán nem meglepő ezek után, hogy már jó ideje Magyarországon él.

Vigyazat! Ez nem utleiras, nem ausztraliai elmenyek szines leirasa, se nem emigralassal kapcsolatos jo tanacsok gyujtemenye. Ez egy regenvolt, 1957-63-ig tarto kinntartozkodas emlekeinek zavaros, keseru felidezese, kozben itt-ott a szerzo altal levont "tanulsagok" par primitiv peldan keresztul. A vegen pedig a vilagjarast illetoen egy abszolut pesszimista konkluzio. Egyertelmu, hogy a mai Ausztraliarol nem tud, de meg a 40 evvel ezelottirol sem akar hiteles kepet festeni. Mielott megveszik olvassanak el minden eloszot, utoszot es az EPILOGUST (a csucs), es higgyek el, ami ezek kozott talalhato, az ugyanez, csak 180 oldalon. A szerzo kenyszermagyar, "szeretem mert magor" filozofiaja. Egyaltalan nem nevezheto erdekesnek vagy informativnak, "gordulekeny utleirasnak" meg plane nem. Az egyetlen tanulsag belole az hogy, aki nem var semmit, az nem is kap semmit az elettol. Az abszurd pedig, hogy az iro 1989-ben is, es ma, 2005-ben is meg ezekbol a 40 evvel ezelotti elmenyeibol probal megelni, viszont hasonlo tapasztalatszerzo utazasoktol ova int. Erthetetlen. A fuggelek resze (hivatalos, emigralasra vonatkozo infok bemasolgatasa) se tevesszen meg senkit. Ezeket ingyen az internetrol vagy a kovetsegrol megszerezhetik, raadasul a szarkasztikus megjegyzesek nelkul. Akit tenyleg csak ez a resze erdekel, annak ez edeskeves, es a pontos ugymenetrol ugyis csak a hivatalos forrasokbol kaphat tajekoztatast. Akik olvasmanyos, anekdotas elmenybeszamolokat keresnek Ausztraliarol, azok az "Ausztralia" cimu (Balogh Ernő - Stébel Éva, 2000 Vince kiado) konyvet mindenkepp, vagy a "A mi Ausztraliank" cimut (Lukovich Tamas es tsai., 2001 Pallas Studio) szerezzek be. Ossze sem lehet hasonlítani a fentit ezekkel.