Hűséges ruszlán

Ruszlán nagyon jól tudta, mi járhat azért, ha egy kutya már nem érti, mi miért van. Az ilyen őrkutyát kiviszik a drótkerítés mögé, a mezőre, aztán mindnyájan hallják a rövid sorozatot. És a vétkes, aki elmélázott, amikor szökni próbált egy rab, többé nem tér vissza.

És Ruszlán most nem ért semmit: hogy hova tűntek a rabok, hogy miért nincs senki az őrtoronyban, és hogy miért viselkedik olyan furcsán imádott gazdája. Érzi, hogy itt a vég - s valóban: a gazda azt a parancsot kapta, hogy ölje meg a feladat nélkül maradt őrkutyákat, hiszen úgysem lehet őket átnevelni. Ők csak a lágerben tudnak szolgálni, tökéletesen megtanulták, hogy a rabokra vigyázzanak, hogy senkiben se bízzanak meg, s csak a gazdától fogadják el az ételt.

Ruszlán mégis megmenekül, és a közeli faluban kezd élni a többi volt őrkutyával együtt. Azok lassacskán beilleszkednek az új életbe, új barátokat szereznek a falusi kutyák között, s új gazdát is, aki eteti őket. De Ruszlán nem, ő a végsőkig hűséges a Szolgálathoz, s csak azért választ ki magának egy volt rabot, hogy őt őrizze. És mindennap kimegy a vasútállomásra, várja a fogolyszállítmányt, és hogy a gazdák is újra megjelenjenek, mert egyszer a világnak vissza kell zökkennie az egyetlen értelmes rendbe, ahol szögesdrót mögött őrzik a betegeket az isteni gazdák s az ő hűséges kutyáik.

Vlagyimov kisregénye szép és kegyetlen állattörténet, s persze sokkal több annál: megrendítő példázat a Gulág, a diktatúra, a rabság okozta lelki torzulásról, amely köztünk s bennünk van azután is, hogy a szögesdrótokat már rég ledöntötték.