Glogovácz és a holdkórosok

Glogovácz Simon meghal, de magát meg nem adja - a mindenható főszerkesztőnek, aki visszautasította, a lektornak, aki kéziratait papírkosárba dobta, a szerkesztőknek, a rovatvezetőknek, a folyóiratok ,,igényeseinek". Tragikus hirtelenségű halála egyszeriben felkapottá teszi, a hírt az újságok gyászkeretben hozzák, a költő hagyatékáért kiadók vetélkednek, a kritikusok szuperlatívuszokban vitatkoznak.Eközben a budai hegyekben tömegek hallgatják áhítattal a szentéletű prédikátort, a jelen és jövő látnokát. A remete megszólalásig hasonlít... Igen, Glogovácz Simon él - agyafúrt ál-öngyilkossága teljes sikerrel járt -, most már élvezni akarja posztumusz dicsőségét. De a kiadónak, kritikusoknak, folyóiratoknak nem kell az élő Glogovácz, csak a mártír volt üzlet és szenzáció. És ekkor kezdődik Glogovácz Simon vándorútja. Megismerkedik József nádor haladó lelkületű imádójával, a balatoni villatulajdonos ,,szegény özvegyemberrel", az őszülő halántékú íróval, a Memphis irodalmi kávéház törzsközönségével, a ,,kéklámpás nővel", az okos és kiábrándult festőnővel, aki végül maga is giccspingálásra adja fejét... a féltehetségek és féléletűek birodalmának ,,állampolgáraival", és végül találkozik - önmagával. A szatirikus kisregény mondanivalója: a tehetség kötelez, a tehetséges ember felelősséggel tartozik magának, a társadalomnak. Ebben a könyvben csupa olyan ember lép színre, aki ezt szem elől téveszti, tudatlanságból vagy tudatosan. Közéjük kerül Glogovácz Simon, a nagy cápák közé a kis cápa, és természetesen - ő marad alul.