Fociláz

1968-ban a tizenegy éves Nick életében először volt egy Arsenal-meccsen; az apja vitte el, aki épp elköltözött otthonról, s Nicket - aki az anyjával és a húgával élt együtt -azonnal lenyűgözte a környezet átható férfiassága. A dohányfüst, a káromkodás, a gyűlölet és a szenvedély különös elegye... Ez az élmény jó időre megpecsételte a kis Nick Hornby életét: ott akart lenni minden meccsen, megszállottan tudni akart mindent a csapatáról, a kedvenc játékosairól, s a futball és a szurkolás határozta meg kapcsolatait, majd alakította később a szerelmeit is... A Fociláz-ai 1992-ben, amikor először megjelent, minden idők legjobb focikönyveként reklámozták az angolok, s talán nem is tévedtek: a könyv ma már a futballirodalom klasszikusa (sőt a "futballirodalom" nagyrészt a Nick Hornbyt utánzó írókból áll); sportkommentátorok és kommentelő szurkolók állandó hivatkozási pontja; s bár maga a foci azóta jócskán megváltozott, a Hornby által leírt érzésekben, szenvedélyekben ma is minden igazi, megszállott szurkoló magára ismer. Ahogy akkoriban írta egy kritikus, Hornby ezzel a könyvével "az első szezonjában bejátszotta magát az angol válogatottba", és azóta is ott van, sőt olykor - mondjuk a Pop, csajok, satöbbi és az Egy fiúról című regényeivel -már a világválogatottban is szerepelt. Olyan szerelmesen s ugyanakkor okosan, szellemesen, ahogyan ő a Focilázban, soha senki nem írt még a futballról: nagy meccsekről, nagy játékosokról s mindarról a szennyről is, amely sajnálatos kísérőjelensége az emberiség legnépszerűbb játékának.