Félelem és reszketés Las Vegasban

„Valahol Barstow környékén, a sivatag szélén voltunk, amikor az anyag dolgozni kezdett. Emlékszem, ilyesmiket mondtam: - Kicsit könnyű a fejem, lehet, hogy neked kéne vezetni... Aztán hirtelen borzalmas bömbölés hallatszott mindenfelől, és az ég megtelt gigantikus denevérszerűségekkel, mind a kocsi körül sivalkodtak, csapdostak, mi meg lepadlóztuk a verdát, és lehúzott tetővel százhatvannal repesztettünk Las Vegas felé. Valaki sikoltozott: - Szentséges Krisztusom! Mik ezek az átkozott állatok? Aztán csend lett megint. Az ügyvédem levette az ingét, és sörrel öntözte a testét, hogy elősegítse a pigmentációt. - Mi a faszt ordítozol? - motyogta csukott szemmel a napba meredve. A fél arcát egy dizájnos spanyol napszemüveg takarta. - Semmit - mondtam. - Innentől te vezetsz! Fékeztem, és az út széle felé kormányoztam a Nagy Vörös Cápát. Nincs értelme emlegetni a denevéreket, gondoltam. A nyomorult állat úgyis elég hamar látni fogja őket. Majdnem dél volt, és még mindig több mint százhatvan kilométert kellett megtennünk. Kemény kilométerek. Tudtam, hogy percek kérdése, és mind a ketten teljesen be leszünk tekeredve. Már nem volt visszaút, de idő sem, hogy pihenjünk. Ki kellett hajtani magunkat. A sajtóakkreditáció már javában tartott a híres Mint 400-ra, és négyre amúgy is oda kellett érnünk, hogy megkapjuk hangszigetelt szobánkat a szállodában. Egy divatos New York-i sportújság gondoskodott a szobafoglalásról, éppúgy, mint a méretes, nyitott, vörös Chevroletről, amit Kaliforniában béreltünk... végül is profi újságíró vagyok; szóval kötelességem hozni a sztorit, ha jó, ha rossz."