Dr. Bíró György

Tápanyag-beviteli referencia-értékek

medicina könyvkiadó zrt.  | 2004  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  284 oldal

Az olvasó egy olyan könyvet tart a kezében, amelyet Németország, Ausztria és Svájc táplálkozási szakértői állítottak össze az ezredfordulón. A munka angol fordítását 2002-ben adták ki, és folyamatban van más nyelvű fordítás elkészítése is. Ennek az alapvető és egész Európában iránymutató könyvnek magyarra fordítására H. Erbersdobler professzornak, a Deutsche Gesellschaft für Ernährung (DGE) elnökének kezdeményezésére nyílt mód. Nem kétséges, hogy a táplálkozásra vonatkozó ismereteink szinte logaritmikus léptékben gyarapodnak, különösen azóta, hogy az anyagcsere folyamatok genetikai hátterét a molekulárbiológia segítségével lehetőségünk van megközelíteni. A kutatások súlypontja egyre inkább a tápanyagok, illetve a táplálkozás egésze és gének expresszálódása közötti összefüggések megvilágítására tevődik át. Ezzel egyidejűleg az eddigieknél sokkal nagyobb hangsúlyt kap ugyanezen tényezőknek az egészség megtartásában, a betegségek megelőzésében betöltött szerepe. Ebben az új aspektusban döntő jelentőségű az egyes tápanyagok szükséges mennyiségének és a tápanyagok, valamint a nem tápanyag jellegű élelmiszer összetevők kölcsönhatásainak megismerése. A tápanyagok hiánybetegségeinek köréből - nem tagadva ennek fontosságát - eljutunk ahhoz a magasabb szinthez, amelynél már megnyílik az út a helyes, kiegyensúlyozott táplálkozás előnyeinek kihasználásához az ember életének teljesebbé tétele, testi és szellemi integritásának megőrzése érdekében.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó medicina könyvkiadó zrt.
Kiadás éve2004
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:284
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly340 gr
ISBN9789632429007
Árukód2094512 / 1012267

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power