Comics szocialista álruhában

A képregény történelmének egy olyan időszakát mutatom be könyvemben, amely a képregény kiutálásával kezdődött 1939-ben, majd miután egy ügyes ideológiával visszalopózott az újságok oldalaira 1957-ben fényes karriert futott be, 1989-ben szép csendesen elhalt. Sajátos magyar képregénysztori ez, kényszerűségből belekeveredett festő- és grafikusművészekkel, akik a megélhetésük miatt igaz ők maguk sem voltak túl jó véleménnyel a képregényről bevállalták a tömegkultúra e rakoncátlan gyermekét. Ha már rajzoljuk, legalább rajzoljuk jól felkiáltással, néhányan valóban művészi igényességgel hozták létre alkotásaikat. A magyar képregény látszólag olyan volt, mint a legtöbb amerikai vagy európai rokona. Ugyan több benne a narratív elem, mert aki írta, úgy gondolta, neki irodalmat kell produkálnia. De kevesebb a harsány hangutánzó szó, a hangfestészet, mert a politika ez alapján azonosíthatta volna az amerikai comics-szal, amitől viszont óvta a fejlődő magyar ifjúságot. Mindenesetre a hétről hétre megjelenő folytatások hoztak némi színt az újságolvasók szürke hétköznapjaiba, és volt, akikben mélyebb nyomot is hagyott a képregény. Mivel nemcsak ellenzői vagy rajongói vannak e sajátos elbeszélési formának, hanem mindennapi fogyasztói is, remélem, a képregény történetének megismerése lehetővé teszi a műfaj tárgyilagosabb megítélését.