Bús düledékeiden

Kárpátalja. Tekintsünk végig ezen a tájon, és érzékelhetjük, igazi csodavilág. A Kárpátok bérceinek friss fuvallata, a kristálytisztavizű, rohanó patakok csobogása nemzetünk történelmének legmeghatározóbb korszakát idézi: a honfoglalást. De nemcsak a honfoglalást! A törökvilág által szétszakított ország egyesítésére tett legnemesebb törekvés - a kuruc kor dicsőségét hirdeti itt még ma is minden hegy és szikla, csermely és folyó, fa és bokor. Úgy tartják, Magyarország évszázadokon át Európa keleti védőbástyája volt. Kárpátaljára - a védőbástya eme északkeleti szegletére mindez többszörösen is igaz. A mindenkori támadók, a hazára és Európára törő ellenség legvéresebb rohamait - az első csapást kellett saját testével felfognia. A különböző hódítók felégették településeit, lemészárolták lakóit, rabságba döntötték népét, elrabolták természeti kincseit és javait. A "hadak és vizek járása után" azonban elpusztíthatatlan, szívós lakóinak hitéből mindig újjáépült. A megszámlálhatatlan pusztítás után épen maradt, s egykorvolt szépségüket sokszor már csak részleteikben sejtető ódon várak, kastélyok kőfalai és legendavilága az évszázadok súlya alatt görnyedve próbálnak gátat vetni a feledés homályának. Vajh, ha a kövek beszélni tudnának! A várfalak kövei bizonyosan 'megszólalnának, és mesélnének a mai kor emberének azokról a letűnt korokról, a dicsőséges és olykor balsorstól vezérelt időkről, melyek során a csatazajtól hangos várak a nemzeti fennmaradás öntudatos bástyái voltak. Ezért próbáljuk meg a lehetetlent, helyettük megszólalni, elmondani üzenetüket és közreadni a vidék várainak, kastélyainak, kúriáinak, palotáinak históriáját.