Bene János  |  Szebenyi István

Vértes a huszárok doberdója

szülőföld könyvkiadó kft.  | 2018  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  128 oldal

1944. március 19., hazánk német megszállása után alig néhány nappal a frontokon egyre szorultabb helyzetbe kerülő német hadvezetés Hans von Greiffenberg gyalogsági tábornok, budapesti német katonai attasé, majd 1944. április 1-jétől a Wehrmacht magyarországi meghatalmazott tábornokán keresztül kérte Horthy Miklós kormányzótól a lovashadosztály mozgósítását és a frontra küldését. A legfelső magyar politikai és katonai vezetés azonban semmiképpen sem akarta ezt a hazai viszonyokhoz mérten korszerűen felszerelt, feltétlen kormányzóhű, s a kormányzó kedvencének tartott seregtestet az ország határain kívül bevetni, s az ekkor már felismert idegen érdekekért elvéreztetni. Az egyre erőszakosabb német követelések után végül a kormányzó hozzájárult a hadosztály mozgósításához, de kérte, hogy a hadosztályt jellegének megfelelően alkalmazzák, tehát üldözésre, egy-egy terület megtisztítására, s lehetőleg az anyaország közelében, hogy a tél beálltával kivonva, itthon teleltessék át az értékes lóállományt. A magyar katonai vezetés álláspontja az volt, ha már mindenképpen be kell vetni a lovashadosztályt, az az 1. hadsereg kötelékében, a Kárpátok védelmében történjék...
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó szülőföld könyvkiadó kft.
Kiadás éve2018
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:128
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly516 gr
IllusztrációSZÍNES ÉS FEKETE-FEHÉR FOTÓK
ISBN9786155847271
Árukód2721739 / 1180537

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power