Anne Applebaum  |  Dobás Kata

Kelet és Nyugat között - Európa határvidéke mentén

NYUGAT-EURÁZSIAI IDŐ

örökség kultúrpol.int.nonprof.kft.  | 2016  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  367 oldal

A műben leírt térség, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig tartó határvidék választja el Európát Oroszországtól. Erről a Tengerközről tudunk a legkevesebbet, mert ez már nem tartozik bele a jól ismert Közép-Európába. Gdańskban kezdődik az utazás, ahol a szerző fölszáll a kalinyingrádi hajóra. A korábban hermetikusan elzárt városban hosszasan keresi a német kultúra nyomait, majd megy tovább Litvániába, Fehéroroszországba, Ukrajnába, aztán Kárpátalján keresztül Moldovába, végül eljut Odesszába.
Ideális utazó kalauzol minket az ismeretlen tájakon, aki kitűnően eligazodik a Szovjetunió felbomlását követő bonyolult politikai folyamatokban. Amerikai, tehát nem azonosul egyik itt élő nép nemzeti ideológiájával sem, a gyökerei azonban ide kötik, hiszen a nagyszülei Kobrinból, a mai Fehéroroszországban lévő kisvárosból, az egykori stetlből vándoroltak ki. Az orosz és szovjet történelem nemzetközi hírű szakértője, tehát pontosan tudja, milyen következményekkel járt a moszkvai dominancia. Ugyanakkor a lengyel történelemben és kultúrában is otthonosan mozog: tudja, mi tekinthető ezen a tájon a Litván Nagyfejedelemség és a hajdani Jagelló-Lengyelország örökségének. A német történelmet és kultúrát is hasonlóan jól ismeri, így tökéletesen át tudja tekinteni a régió sokszínű kultúráját.
Emellett képes belülről láttatni e népek történelmét, megvilágítani, miben közösek és miben ellentétesek az érdekeik. A kilencvenes évek legelején, abban a különleges történelmi pillanatban szerezte személyes tapasztalatait, amikor már lebomlottak a régi kommunista struktúrák, de még nem épült ki a demokrácia vagy az új diktatúra. Ebből a nézőpontból tisztán láthatjuk, mi maradt meg ezeknek az országoknak a kultúrájából a kommunizmust követő korszakra. Amilyen közeliek a helyszínek, olyan egzotikusak. Az utazó nemcsak Vilniusban, Minszkben, Bresztben vagy Lembergben jár, hanem a periféria perifériájára, sosem hallott nevű litván, ukrán vagy fehérorosz kisvárosokba is eljut, és azt látja, hogy valamiféle régi-új civilizáció születik (lengyel pap érkezik egy fehérorosz falu düledező plébániájára, New York-i haszid keres híveket Minszkben), vagy úgy érzi, hogy a régi rend hatalmas tehetetlenségi ereje miatt nincs esély valódi változásra.

RÉSZLET MUSZATICS PÉTER UTÓSZAVÁBÓL
A Kelet és Nyugat között a kommunista kaland utáni első lépésekről, az újrakezdés másnapos bódultságáról szól, múltjukvesztett városokról és falvakról, múltjuk vesztett emberekről és használhatatlanná vált eszmékről, meg a demokratizálódásról és a nacionalizmus feléledéséről és egy fiatal, elsőkönyves történész-íróról, aki vette a bátorságot, hogy szemügyre vegye az összeomló Szovjetunió nyugati részét, a bizonytalan, a kívülálló számára szinte alig érthető mikrovilágot, ahol sok évtizedes stagnálás és kényszerű semmittevés után újraindul az élet.

ANNE APPLEBAUM (1964) amerikai történész és újságíró, fő érdeklődési és kutatási területe Kelet- és Közép-Európa. Annak idején a The Economist magazin munkatársaként tudósított a kommunista rendszer összeomlásáról. A Gulag története című, magyarul is olvasható könyvéért Pulitzer-díjat kapott; másik Magyarországon is megjelent műve, A Vasfüggöny Kelet-Európa megtörése 19441956 is számos elismerésben részesült. 2010-ben Petőfi-díjat kapott a kelet-közép-európai szabadság és demokrácia előmozdításáért tett erőfeszítéseiért. Jelen kötetében a Közép-Európát és Oroszországot elválasztó, szinte ismeretlen határvidékre kalauzolja az olvasót.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 840 Ft

A termék megvásárlásával

284 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó örökség kultúrpol.int.nonprof.kft.
Kiadás éve2016
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:367
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly556 gr
Sorozat NYUGAT-EURÁZSIAI IDŐ
FordítóSzabó László Zsolt
ISBN9786158015653
Árukód2693357 / 1163094

Vásárlói értékelések, vélemények

(1 vélemény)

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 840 Ft

A termék megvásárlásával

284 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya