A továbbélő Móricz

Gyakran hangoztatott igény, hogy a kortárs irodalom felől értelmezzük egy-egy klasszikus nagy író életművét, hiszen azt csak az élő irodalom írhatja tovább - különben óhatatlanul feledésbe merül. S ne tagadjuk, az elmúlt másfél-két évtizedben a Nyugat klasszikusai közül Móricz Zsigmond életművét övezte a legkisebb szakmai érdeklődés. Ezért is örvendetes, hogy Szilágyi Zsófia - az újabb irodalomtörténész és - kritikus nemzedék egyik legfelkészültebb értelmezőjeként - a móriczi oeuvre újraolvasására vállalkozott. Mégpedig a magyar értelmezői hagyományban szokatlan módon: egyszerre közelített a kortárs prózairodalom újabb alkotásai (Nádas Péter, Tar Sándor, Oravecz Imre, Háy János, Grecsó Krisztián és mások művei) felől, másrészt irodalomtörténeti távlatból vizsgálta a móriczi epika eddig periférikusnak hitt kérdéseit és műveit. Szilágyi Zsófia alapos műfajtörténeti és invenciózus poétikai elemzései nem lezárni, hanem megnyitni akarják a kortárs olvasás felé irodalmunk egyik legnagyobbjának életművét. Vagyis arra biztat minket, hogy élő íróként olvassuk Móriczot!