A megtévesztés foka

Nagyon jó könyv. Tényleg ez az a könyv amit nem lehet letenni.

A könyv elévülhetetlen érdeme, hogy rendkívül szemléletesen mutatja be a politika színfalak mögötti arcát, azt, hogy a hatalom, a pénz, a gyarló emberi tulajdonságok milyen irdatlan léptékben képesek befolyásolni a világ alakulását, különösen ha a szuperhatalom Egyesült Államokról van szó.

Ambivalens érzésekkel tettem le a könyvet. Az alapkoncepció tetszett, de Brown nem tudta belőle kihozni a maximumot és egy átlag ponyva színvonalán írtam meg. Épp csak annyi tudományos és politika háttérinformációt tett bele, ami még nem készteti komolyabb gondolkodásra a kedves olvasót. Brown-nak nem kéne olyan tudományos-thriller írók nyomába lépnie, mint Michael Chrichton. Ahhoz ő sajnos kevés.

Nagyon tetszik minden könyvében hogy iszonyatos nagy a háttér információ! nagyon bele tudom élni magam és vizuálisan is magam előtt látom a történést! Jó a helyszín nagyon el van találva!

Látszik, hogy az író gondosan ügyel a részletekre, rendkívül sok új információt tudhatunk meg a regényeiből, azonban a végét mintha összecsapta volna, kicsit többet is dolgozhatott volna rajta. Azonban a regény így is élvezhető, sőt a kedvenceim között van

Számomra ez volt a legjobb Dan Brown. Letehetetlen.

Eddig ezt az egy Dan Brown könyvet olvastam, és azt hiszem, fogok még az írótól más könyv(ek)et is olvasni. Nagyon jó a könyv, fordulatokban gazdag, és betekintést ad, mi is zajlik a háttérben. Fantasztikus!

Nagyon eredeti könyv. Sok-sok háttérinfoval. Nagyon élvezetes volt............és félelmetes néha, hogy mik meg nem történhetnek...................

Tényleg nagyon jó. Ez volt a 4. könyv, amit a szerzőtől olvastam, és még mindig ámulok, hogy mi mindent ki nem talál. Hihetetlenül jól alakítja a történetet, ami teljesen lebilincselő, és izgalmas. Letehetetlen. Még sok ilyen jó könyvet tőle!

Nagyon élvezetes olvasmány, ajánlom mindenkinek. Dan Brown újra és újra elkápráztat azzal, hogy mennyire igényesen dolgozza ki a történet apróbb részleteit, gondolok például arra, hogy ha a szereplők pl. hajóra szállnak, akkor a szerző veszi a fáradságot és utánanéz többek közt a hajók típusainak, a szakkifejezéseknek, és bele is szövi ezeket a történetbe, méghozzá igen élvezetes formában. Tehát tanít és szórakoztat is egyszerre, amit én nagyon értékelek. A könyv történetvezetése végig izgalmas. Amikor az ember azt hiszi, hogy biztosan meg tudná nevezni a háttérből a szálakat mozgató "kontroller"-t, rájön, hogy tévedett...de nagyon. A könyv angol verziója is igen jó, egész könnyen érthető olvasmány, így ajánlom azoknak is, akik nyelvet szeretnének gyakorolni.

Jaj, édesjóistenem Pont azt kaptam, amire Dan Browntól számítottam: a falra másztam tőle. Egyszer láttam vele egy interjút a Da Vinci-kódról, és olyan elképesztően fölényes és tudálékos volt minden megnyilatkozása, hogy már akkor tudtam, hogy mi soha nem leszünk jóban. De tényleg nem. Értem én, hogy ez a muksó mennyit utánanéz és olvas és kutat és ez mekkora teljesítmény, de minek, könyörgöm, ha azt utána csak ennyire ócskán tudja előadni? Ez a legjobb szó, amivel le tudom írni: ócska. Kezdjük ott, hogy a karakterek a lehető legsablonosabbak. A két női főszereplőt (Rachel és Gabrielle) simán fel lehetne cserélni, mert ugyanaz a sematikus bábu volt mindkettő. És ugye biztos senkinek nem volt egyértelmű a szerelmi szál sem, pláne miután egy teljesen felesleges és nevetséges fejezetben megismertük az ügyeletes szépfiú tragikus (és kicsit sem sablonos!) múltját a halott feleséggel és megtört szívvel. Ahhh ide egy nagy csokor facepalm-ot!!! Aztán ha eltekintünk a szereplőktől, megkapjuk a tudományos szövegelést, amiből mindenkinek egyértelmű lesz, hogy Dan Brown bácsi egy ... nagy zseni, mindent tud, és amúgy is imádjátok már, oké? Persze nem egyszer tényleg érdekes volt, de amikor minden bevezető nélkül ír két oldal olyan szöveget, aminek csak a felét értem, aztán berak egy ilyen párbeszédet: "- Rendben, de az őstengerekben nem éltek hatalmas bogarak. Dehogynem. És ma is élnek. Esszük őket, mindennap. A legtöbb országban ínyencségnek számítanak. Mike, ki a halál eszik hatalmas tengeri bogarakat?! Aki homárt, rákot vagy garnélarákot eszik." Bizony, emberek, ez két magasan képzett tudós párbeszéde. Csak nekem kicsit elveszti a hitelét, ha már rég összeraktam fejben, aztán egy ilyen roppant intelligens beszólással eléri, hogy azt az okos kis buksimat dühödten a falba verjem. Mert ugye honnan is tudhatna egy asztrofizikus egy olyan bonyolult és hétköznapi emberek számára felfoghatatlan tényt, hogy a rák is ízeltlábú? Ahhhhh még egy adag facepalm-ot!!! Meg egy homárt is. És ha már párbeszédeknél tartunk Könnyű ám úgy sok száz oldalt teleírni, hogy az egésznek a 85%-a ilyen roppant színvonalas párbeszédekből áll Mindent összegezve (remélem minden idegesítő dolgot sikerült összeszednem) látszik, hogy Dan Brown imádja önmagát, imádja az ócska és sablonos történeteket, de legalább megadja az olvasóknak, hogy picit ők is okosnak érezzék magukat. Ide nekem egy darab követ, simán megmondom róla, hogy meteorit-e vagy sem! Csak Dan Brown könyvet ne adjatok újra, mert felakasztom magam vagy őt.

Kedves "Facepalm"! Nem kötelező ám ezeket a könyveket elolvasni. Netán valaki mindvégig egy töltött fegyverrel állt melletted? Sablonosnak mondanék egy 92-es Romana füzetet, de Dan Brown történeteit semmiképp. De persze ízlések és pofonok! Én azért szeretem Dan Brown könyveit ennyire, mert mindig plusz munkára késztetnek. Annyi információt közöl, hogy mindenről többet akarok tudni. Olvasás közben mindig feljegyzem, hogy minek nézzek még utána, hogy jobban értsem, vagy mi az, amiről egyáltalán nem hallottam még, és szintén nézzek utána. Egy Dan Brown könyv elolvasása általában két-három másikat vonz maga után az adott témában. És ezért nagyon hálás vagyok az írónak. Nem csak egy lebilincselő olvasmány, még rá is vesz, hogy többet akarjak tudni! :)