A jéghegy csúcsa

21 „új"novella — először magyarul! Ernest Hemingway (1899-1961), a huszadik századi amerikai irodalom kultikus alakja, a modern prózaírás mestere. A rövidebb elbeszélésformáknak is nagy művésze volt. Legtöbb olvasójának is először egy kisregény, Az öreg halász és a tenger (1952) jut eszébe a neve hallatán, s ugyanezek az olvasók - Hemingway méltán híres regényei, a Búcsú a fegyverektől (1929) és az Akiért a harang szól (1940) mellett - rögtön sorolni kezdik felejthetetlen novelláit, a „Bérgyilkosok"-at, a „Francis Macomber rövid boldogságá"-t, „A Kilimandzsáró havá"-t és a többit; írói pályája is a novellaműfaj jegyében indult: első igazán fontos munkája az először 1924-ben Párizsban, majd 1925-ben Amerikában is megjelent A mi időnkben című elbeszéléskötet volt. Ma már látjuk, hogy Hemingway tollán a modernista prózaírás egyik alapműve született meg, mely szerzőjét még életében a huszadik század amerikai prózájának a klasszikusává avatta. Rangját csupán növelték újabb novelláskötetei, a Férfiak nők nélkül (Men Without Women, 1927), A győztes nem nyer semmit (Winner Take Nothing, 1933) és a későbbi elbeszélés-gyűjtemények. Összetéveszthetetlen szemlélete, hangja és stílusa igen gyorsan az írónak valamiféle védjegyévé vagy szabadalmává vált, először hazájában, de később szerte a nagyvilágban is. Hazánkban sem történt ez másként. Elbeszéléseinek terjedelmes gyűjteménye, az 1960-ban (majd 1963-ban második kiadásban) megjelent Novellák című kötet nyomán, amely a Déry Tibor és Ottlik Géza vezette magyar írói-műfordítói élgárda avatott tolmácsolásában adott lényegében teljes képet Hemingway kisprózai munkásságáról, nálunk is magasba hágott az író népszerűsége, divatja, sőt valóságos kultusza támadt a magyar olvasóközönség körében. S novellisztikája volt a forrása az író mélyreható irodalmi hatásának is - a hatvanas években egész nemzedékre való fiatal magyar prózaírót ihletett meg a hemingwayi példa. A 21 „új", eleddig magyarul nem olvasható írást Bart István műfordításában adjuk közre.