Viharzóna (Élettani és lélektani iránymutatás)

szent istván-társulat  | 1939  | papír / puha kötés  |  313 oldal

Libri Antikvárium
Témakör: a serdülőkorú ifjúság nevelésének kérdései - Ismertető: A Viharzóna Koszterszitz Józsefnek egy, a serdülőkori ifjúság nevelésével foglalkozó műve a Horthy-korszakból. Koszterszitz katolikus pap volt, aki több, korabeli népszerű stílusú nevelési ismeretterjesztő könyvet és regényt írt. A Viharzóna kifejezetten a felnőttek számára készült felhasználva benne Koszterszitz több éves lelkivezetői tapasztalatait. A gazdag, részben idegennyelvű irodalomjegyzékkel rendelkező munka 12 fejezetben mutatja be a serdülőkor világát, problémáit: szól többek között a serdülőkor megelőző életszakaszokról (gyermekkor, praepubertáskor), bemutatja a testi és lelki fejlődés főbb pontjait, ugyanakkor nem mellőzi az olyan kellemetlenebb témaköröket sem, mint a nemiség szerepét a serdülőkorban - vagy éppen a lázadás, felelőtlenség szokásos motívumait. Ugyanakkor az egész könyvön végigvonul az optimista szemlélet, melyet a szerző az Előszóban így foglal össze: ,,A legnagyobb mélységekben, legnehezebb kérdésekben is Isten gondolatát kell megkeresnünk, mert akkor lelátunk a gyökerekhez, és felnézve, belelátunk a végtelenbe és nem fogunk eltévedni." A Viharzóna serdülők számára készült párja ugyancsak Koszterszitz tollából a Kamaszok. A mű nem rendelkezik reprint kiadással. - További ismertető/ízelítő: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - borítóhiányos
Papír védőborítója hiányzik!
Kiadó szent istván-társulat
Kiadás éve1939
Oldalak száma:313
Súly300 gr
ISBN2399970448690
ÁrukódSL#2109831605
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély