Szlovák nyelvű képesszótár - Obrázkovy slovník slovenského jazyka (4. kiadás)

slovenské pedagogické naklad.  | 1983  | kemény kötés  |  243 oldal

Libri Antikvárium
Ismertető: Kedves Gyerekek! Könyveitekben gyakran találkoztok képekkel, melyeket bizonyára szívesen nézegettek, mert róluk eszetekbe jutnak a hozzájuk tartozó szövegek eseményei és szereplői. Most egy olyan könyvet vesztek a kezetekbe, amely elejétől végig csupa képekből áll. Vagyis egy képesszótárt. Mi is a képesszótár? Olyan segédkönyv, amelyben a körülöttetek levő világot: az iskolát, az otthont, az embereket, a falut és a várost, az állatokat, a virágokat és még sok mást csupa színes képekben találhattok meg. Hogy az egymáshoz tartozó fogalmakat ne kelljen soká keresgélni, tárgykörökbe soroltuk őket. A képek tehát egy-egy tárgyat, történést vagy cselekményt ábrázolnak és az anyanyelvi elnevezést helyettesítik. A kép alatti szöveg pedig a fogalom szlovák megnevezését közli. A képeket figyelmesen meg kell nézni, illetve az alattuk levő szöveget elolvasni, és már tudjátok is a szlovák elnevezést. Ha ezt néhányszor elismétlitek, bizonyára már el sem felejtitek, hogy például adoma magyar ház szónak a szlovák neve, a záhrada kertet, a ki no pedig a magyar mozit jelenti. Amiről eddig beszéltünk, azok egyedülálló szavak, de figyeljétek meg, hogy a könyv bal oldalán mindig csak személyeket vagy tárgyakat, a jobb oldalon pedig cselekményt, történést ábrázolt a rajzoló. A bal oldali képekre így kérdezhettek: ki? mi? (kto?, 60?), a jobb oldali fogalmakra: mit csinál?, mi történik? (co robí?, co sa deje?). Ha egyiket-másikat összerakjátok, rövid mondatok keletkeznek, így például: pionierka + recituje = a pionírkislány szaval; matka + vari = az anya főz; holub + lieta = a galamb repül stb. Később aztán egyéb, már ismert szavakkal is alkothattok rövid összetételeket, mondatokat. A könyv jobb oldalán többnyire még egy színes mezőt is találtok és azon olyan szavakat szlovákul és magyarul, amelyek a két oldal képeihez járulnak. Ezeket is segítségül vehetitek egy-egy mondat megszerkesztéséhez, és érdemes lesz meg is tanulni őket, mert szükségesek ahhoz, hogy kerek mondatokat alkothassatok. A képesszótár 574 főnevet, 216 igét, 58 melléknevet, 21 számnevet, 7 határozószót tartalmaz, összesen tehát 876 kifejezést 63 tárgykörbe sorolva. Alapjában felöleli az 1-4. osztály aktív szókincsét szlovák nyelvből, természetesen azokat a fogalmakat, amelyek képekben is ábrázolhatók.- További ismertető: "Belelapozás". - - - Tartalom: Az iskolában 6. Az osztályban 14. Tanszerek 18. Segédeszközök 22. A család 24. A lakásban 29. A konyhában 33. A fürdőszobában 40. A ház 44. A város 48. Az utcán 59. Az állomáson 63. A postán 67. Az emberek 69. A boltban 70. A tejcsarnokban 76. A mészárszékben 78. Zöldségfélék 80. Gyümölcsfélék 85. Gyümölcsöskert 88. Kerti szerszámok 90. Háziállatok 93. Erdei állatok 98. Mezei állatok 100. Más állatok 102. Rovarok 106. A madarak 109. A természet 112. A virágok 120. Színek 124. Fák 126. A naptár 130. A nap időszakai 132. Évszakok 134. A tél 138. A falu 140. Szövetkezeti udvar 144. Egységes földművesszövetkezet 148. Növények 150. Gyárudvar 152. Szerszámok 154. Közlekedési eszközök 156. Számok 162. Sorszám nevek 164. A pénz 166. Az óra 168. Az orvosnál 170. Az emberi test 174. A fej, a kéz 176. A ruházat 178. Lábbeli 182. Sport 186. A színház 192. Foglalkozások 194. Varrás 202. Hangszerek 204. Hasonlítsátok össze! 206. Milyen ez? 208. Hasonlítsátok össze! 210. Milyen ez? 213. Hasonlítsátok össze 215. Hol van a cica? 217.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját képekkel (állapotfotó). Keveset forgatott, jó állapotú példány. Könyvízelítő: "Belelapozás". A fedlap oldalélén pici kopás látszik (ld.borítókép).
Kiadó slovenské pedagogické naklad.
Kiadás éve1983
Oldalak száma:243
Súly449 gr
ISBN2399968102078
ÁrukódSL#2109618713
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Csernus Imre: A magyarDr. Csernus Imre: A magyar